Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 3-4. szám - A HIDEGHÁBORÚ TÖRTÉNETE - Kennan, George - Lukacs, John: Világháborúból a hidegháborúba
Világháborúból hidegháborúba Más szóval, amikor megkezdtem munkámat 1944-ben Moszkvában mint Averell Harriman helyettese, fájdalmasan tisztában voltam vele, hogy az amerikai kormányzati vezetők súlyosan félreértik a rezsim természetét, és hogy ha ezeket a félreértéseket nem oszlatja el valaki, akkor a közeli jövőben súlyos kiábrándulásban és kellemetlenségekben lesz részük. Harriman csak azzal bízott meg, hogy igazgassam a moszkvai amerikai követséget, és vezessem a rutinügyeket, így megkíméljem őt attól, hogy a legmagasabb háborús politika ügyein kívül bármi mással legyen kénytelen foglalkozni. Nem várta el tőlem, és, azt gyanítom, nem is vette különösebben jó néven, ha kifejezésre juttattam a saját nézeteimet a háborús politika problémáiról. De én továbbra is folyamatosan emlékeztettem rá, olyan óvatosan ahogy csak tudtam (mert bármilyen más módszer csak erősen negatív és céljaimmal pont ellenkező hatást váltott volna ki belőle), hogy a moszkvai rezsim háború utáni céljai messze eltérnek a mieinkétől. így látván a dolgokat, én természetből fakadóan szánalmasnak tartottam a szovjet vezetők iránt hivatalosan tanúsított csodálatunk számtalan megnyilvánulását és azt a hiedelmet, hogy ha elég ügyesen hízelegjük be magunkat az állítólag érzékeny lelkületű Sztálin jóindulatába, akkor ez a vezetés hálás partner lesz a fegyverszünet utáni problémák megközelítésében. Persze tisztában voltam azzal, hogy háborús erőfeszítésünk milyen mértékben függött a szovjet fegyveres erők közreműködésétől Hitler legyőzésében, és azzal is, hogy mennyire szükséges volt, hogy megadjuk nekik azt a kicsi, ám hatékony katonai támogatást, amire csak képesek voltunk. De, ezzel együtt, amikor a háború korábbi szakaszában Berlinben teljesítettem szolgálatot, 1941 júniusában, két nappal azután, hogy Németország megtámadta Oroszországot, személyes levelet írtam barátomnak, Loy Hendersonnak, a külügyminisztérium Európai Osztálya helyettes vezetőjének, amelyben arra figyelmeztettem, hogy nehogy félreértsük ennek a hatalmas eseménynek a jelentőségét. Ha mi „Oroszországot úgy üdvözöljük, mint társat a demokrácia védelmében..., nem tudom, hogyan kerülhetnénk el, hogy azonosuljunk a balti államok Oroszország általi elpusztításával, a finn függetlenség elleni támadással, Lengyelország felosztásával..., a vallás elpusztításával szerte Kelet-Eu- rópában, és egy olyan rezsim belpolitikájával, amelyet széles körben félnek és megvetnek a világnak ebben a felében, és amelynek a módszerei messze nem demokratikusak." így folytattam: „Az orosz részvétel ebben a háborúban nem a szövetségesek céljait meghatározó elvek iránti fogékonyságból fakad. ... Oroszország sikertelenül próbálta megvásárolni a biztonságát azzal, hogy Németországgal kompromittálta magát, és megkísérelte nyugat felé terelni a német haderőt. ... Ennélfogva nem igényelhet szimpátiát a Nyugattól. Nem látok rá okot, hogy miért ne foghatnánk fel Oroszország nehéz helyzetét realisztikusan, úgy, mint egy olyan játékosét, aki egy veszélyes játékban egyedül játszott, és most viselnie kell az erkölcsi következménye1996. ősz-tél 109
