Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 2. szám - VITA - Vit László: Kel-e Magyarországnak a NATO?
Vit László Szovjetunió „történelmének utolsó hat évtizede" miatt egész Kelet-Közép-Európára. így leszünk a hányatott életű Kelet, miközben Nyugat-Európa fejlett ipari államai „világtörténelmi értelemben stabilizálódtak". Ebbe a világtörténelmi felfogásba azonban nem fér bele se a náci Németország, kimarad belőle a Franco-diktatúra, a '68-as diáklázadások, hogy csak néhányat említsek. Valki számára az instabilitási doktrína két kategóriája létezik: a szovjet utódállamok, amelyek végleg elvesztették stabilitásukat, és reményük sincs a felzárkózásra, és mi, európai szatelliták, akik a stabilitás perifériáján landolunk. Mindehhez Sámuel P. Huntington kulturális törésvonalainak „tudományos" elméletét (mellesleg a „fehér ember" kultúráját, pontosabban a nyugati civilizációt és a vallási megosztottságot erősen túlértékelő szemléletét) hívja segítségül. De Valki nem ragad le egyetlen elméletnél, még azt is megengedi, hogy a törésvonalak és a vallási-kulturális közösségek határának véletlen, ám újra, meg újra kialakuló egybeesésese sem zárható ki. A „jól hangzó" kelet-nyugati törésvonal-elmélet kétségtelenül igazolja a kelet-közép-eu- rópai országok integrációs törekvéseit. Csupán egy bökkenő marad, hogy ez nem igazán illik a NATO mostanában sokat hangoztatott „megosztottság nélküli Európa" elképzelésébe. Kétségtelen, hogy a kelet-közép-európai országok átalakulásai nacionalista, etnikai és ideológiai szélsőségeket hoznak a felszínre, és politikai, gazdasági instabilizálódást okoznak. De arról sem szabad megfeledkezni, hogy ugyanakkor a fejlett ipari társadalmak is átalakulóban vannak, és az átalakulás feszültségeit - a tartós munkanélküliséget - idegengyűlölettel kompenzálják. Amint ezt egy mostanában készült, osztrák semlegességi politikát értékelő tanulmány megemlíti, a probléma gyökere, hogy a nyugati segítségnyújtás hiányát, a modernizálási jelenségeket Keleten a gazdasági vasfüggöny leeresztéseként érzékelik, és ez vezet egyrészt etnikai-nacionalista feszültségek kialakulásához, másrészt, a katonai integrációs szervezetbe való mohó igyekezethez, és ez indukálja a nyugati fegyverkezést. Ha a folyamatok mélyére akarunk hatolni, akkor alaposabban kell elemeznünk a fenyegetettség pszichózisát. A keleti, állampárti, rendőri erőszakon alapuló diktatúrák összeomlása a fegyverkereskedelem, a kábítószer kereskedelem, a szervezett bűnözés és a terrorizmus növekedésével járt, nemcsak az illető országokban, hanem a „gazdaságilag" érintett nyugati országokban is. A fenyegetettség érzését fokozza a globális ökológiai válság folytatódása, és az, hogy a fejletlen demokráciákban a központi intézkedések lehetősége csökkent, a társadalmi változások miatt növekedett a kockázat, és az elnyomorodás miatt a környezetvédelemre szánt anyagi eszközök kisebbek lettek, viszont nőtt a társadalmi apátia a folyamatok megállítha- tatlansága miatt. Fokozzák a bizonytalanság érzését maguk a politikusok is, mivel hatalmuk megtartása érdekében a könnyebb utat választják: a hidegháború időszakában bevált biztonságpolitikai intézmények fejlesztésében gondolkodnak, holott ezek az intézmények válhatnak leginkább biztonságpolitikai kockázattá, főleg, ha minduntalan azt sugallják, hogy a haderő növelésével elháríthatnak minden destabilizálódást. Valki szerint a csatlakozás egy csapásra „véget vetne a közép és kelet-európai politikai elitekben tapasztalható, a térség - és ezen belül saját hazájuk - történelmi sorsával kapcso130 Külpolitika
