Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 1. szám - MAGYAR KÜLPOLITIKA - Balogh András: A külpolitika prioritásai: nyelvhelyességi vagy politikai vita?
A külpolitika prioritásai A felkészülés folyamatában a csalatkozási tárgyalások során Magyarországnak ki kell nyilvánítania, hogy kész elfogadni azokat az elveket, normákat, döntéseket, amelyek az Európai Unió tagországaira érvényesek, és a tagság esetén ezeket be kell tartani. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy Magyarország akár a csatlakozási tárgyalások során, akár később, fel kell hogy adja sajátos helyzetéből, hagyományaiból lehetőségeiből adódó érdekeit, hiszen egy olyan szervezetnek kíván a tagja lenni, amelynek a sikeres működéshez és fejlődéshez szervesen hozzátartozik a kemény verseny, a saját érdekek megfogalmazása és ütközése. Magyarországnak nem érdekei feladására, hanem hatékony érvényesítésére kell felkészülni. (Az érdekek feladása, egyébként nem kíván különösebb felkészülést és erőfeszítést.) Vissza kell térnünk ahhoz a gyakran ismételt gondolathoz, hogy az európai integrációhoz való csatlakozás egyik feltétele a normalizált viszonyok kialakítása szomszédainkkal. Vagyis, akár tetszik, akár nem, az EU csatlakozás egész problematikája szorosan összefügg a bennünket érintő regionális összefüggésekkel, és az sem szabadulhat meg a többi „prioritástól", aki olyannyira csak az EU csatlakozásra kívánja figyelmét fordítani. Több politikai guru számára fölöttébb praktikusnak és meggyőzőnek tűnik ugyan, ha egyszerűen megfeledkezünk a szomszéd országokról és a velük való viszonyról, arra a naív hitre alapozva, hogy passzivitásuk következtében a feszültség automatikusan csökken és a kétoldalú kapcsolatok javulnak. Ehelyütt nem kívánunk vitatkozni a határokon túli magyarok iránti bizonyos morális felelősségről, csak az előbbi gondolatmenetnek arról a kimondatlan feltételezéséről, amely szerint elsősorban vagy kizárólag a magyar kormány, illetve egyéb magyar intézmények és szervezetek tevékenységétől függ a Magyarország és szomszédai közötti viszony alakulása. Ez a feltételezés akarva-akaratlanul magában foglalja azt az állítást, hogy az egyes szomszédokkal kialakult nehézségek és feszültségek a magyar politika „termékei", és Magyarország a felelős a viszony romlásáért, vagy legalábbis a normalizálódás elmaradásáért. A „maradjunk távol" gondolkodás azért is hibás, mert a rendezésnek vagy javításnak a feltétele nem az elfordulás vagy a közöny, hanem az aktív és alkotó politika. Indokolt néhány megjegyzést fűzni ahhoz a Nyugat-Európában és Eszak-Ame- rikában gyakorta megfogalmazott állásponthoz, amely szerint a kisebbségi és határkérdések rendezése nélkül Magyarország sem uniós, sem NATO-tagságra nem számíthat. Ez a nyugati álláspont teljesen érthető és indokolt, hiszen sem a gazdaságipolitikai, sem politikai-katonai integrációk nem látják sok hasznát instabil partnereknek, és joggal tartanak a leendő partnerek közötti rendezetlen viszonyoktól. A nyugati világnak éppen elege van a feszültségekkel terhes görög-török viszonyból, nem kíván további hasonló szituációkat látni saját szervezetein belül. Azzal mindenki tisztában van Nyugat-Európában és Észak-Amerikában - Magyarországon úgy tűnik kevésbé - hogy az ilyen típusú feszültségek önmaguktól a legjobban műkö1996. tavasz 9
