Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - POLITIKAELMÉLET - Huntington, Samuel P.: Civilizációk háborúja?
Civilizációk háborítja? latos értékeit, hogy megőrizze katonai elsőbbségét és megvédelmezze gazdasági érdekeit; ez azonban ellenhatást vált ki a többi civilizációból. Mivel egyre nehezebb az ideológiára való hivatkozással tettre buzdítani és koalíciókat létrehozni, a kormányok és egyes népcsoportok megpróbálnak a vallási identitásra és a közös civilizációra való hivatkozással lelkesedést kelteni. Mindebből az következik, hogy a civilizációk két szinten kerülhetnek összeütközésbe egymással. Az alsó szinten, a civilizációk közötti törésvonalak mentén egyes csoportok azért indítanak nemritkán rendkívül véres harcot, hogy területeket szerezzenek és biztosítsák vezető szerepüket. A legfelső szinten viszont a különböző civilizációkhoz tartozó államok ádáz versenyben vannak egymással mind katonai, mind gazdasági tekintetben, harcolnak a nemzetközi intézmények ellenőrzéséért, és megpróbálják népszerűsíteni saját politikai és vallási értékeiket. A civilizációk közötti törésvonalak Míg eddig a hidegháború során kialakult politikai és ideológiai határok voltak a válságok és véres konfliktusok forrásai, maholnap a civilizációk közötti törésvonalak helyettesítik ezeket a határokat. A hidegháború akkor kezdődött, amikor a vasfüggöny politikailag is és ideológiailag is ketté osztotta Európát, és akkor ért véget, amikor a vasfüggönyt lebontották. Az ideológiai megosztottság eltűntével azonban újra megjelent Európában az a kulturális megosztottság, amely a nyugati kereszténység, illetve az ortodox kereszténység és az iszlám közt húzódik. Ahogyan William Wallace is utalt rá, a Kelet-Európát Nyugat-Európától elválasztó határvonal azonos azzal, amely a nyugati kereszténység keleti határa volt 1500 táján. Ez a vonal egy darabig követi azt a határt, amely Oroszországot Finnországtól, illetve a balti államoktól elválasztja, ezután átszeli Belorusziát és Ukrajnát (elválasztva Nyugat-Ukrajnát, ahol sok katolikus él, Kelet-Ukrajnától), majd nyugatra kanyarodva elválasztja Erdélyt Románia többi részétől, végül, Horvátország és Szlovénia határát követve, kettévágja Jugoszláviát. A Balkánon ez a vonal megegyezik a Habsburg- és az ottomán birodalom közti történelmi határral. Azok a népek, amelyek e határvonaltól északra és nyugatra helyezkednek el, protestánsok vagy katolikusok; ezek a népek — amelyek általában gazdagabbak, mint a tőlük keletre élők, és amelyek ma mindjobban be szeretnének illeszkedni az európai gazdaságba, ezzel is erősítve demokratikus rendjüket — együtt élték át mindazokat az eseményeket, amelyek az európai történelmet alkotják: a reneszánszot, a reformációt, a felvilágosodást, a francia forradalmat, az ipari forradalmat. Az ettől a vonaltól keletre vagy délre élő népek — amelyek a történelem során vagy az ottomán vagy az orosz birodalomhoz tartoztak, és amelyeket csak felületesen érintettek az Európa többi részének arculatát kialakító események — ortodoxok vagy muzulmánok. Ezek a népek gazdaságilag elmaradottabbak, és úgy látszik, nem egykönnyen megy nekik a kiegyensúlyozott demokratikus rendszerek kialakítása. Látnivaló, itt is a kul1995. ősz—tél 189