Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - DOKUMENTUM - Tanulmány a NATO kibővítéséről (1995. szeptember)
Tanulmány a NATO bővítéséről — legyen része az egész Európára kiterjedő, tényleges együttműködésen alapuló átfogó európai biztonsági struktúrának, senkit ne veszélyeztessen és növelje a stabilitást és biztonságot egész Európában; — vegye számításba a békepartnerség továbbra is fontos szerepét, mely egyrészt segíti az érdeklődő partnereknek az esetleges tagsággal járó előnyökre és felelősségre való felkészítését a békepartnerségi programokban való részvétel útján, másrészt eszközként szolgál a kapcsolaterősítéshez azon partnerországokkal, melyek a szövetséghez még nem vagy egyáltalán nem csatlakozhatnak. A békepartnerségben való aktiv részvétel fontos szerepet játszik a NATO-bővítés fejlődési folyamatában; — egészítse ki párhuzamos folyamatként az Európai Unió bővítését, mely a maga részéről ugyancsak jelentősen hozzájárul a keleti új demokráciák biztonságának és stabilitásának növeléséhez. 5. Az új tagoknak belépésükkor, a meglévő szövetségesekhez hasonlóan, a Washingtoni Szerződés alapján kötelezniük kell magukat, hogy: — egyesítik erőfeszítéseiket a kollektív védelem, a béke és biztonság megőrzése érdekében, minden őket érintő vitás nemzetközi kérdést békés eszközökkel rendeznek oly módon, hogy a nemzetközi béke, biztonság és igazságosság ne kerüljön veszélybe. Nemzetközi kapcsolataikban tartózkodnak attól, hogy bármilyen, az ENSZ céljaival nem összeegyeztethető módon használják fegyveres erőiket vagy azzal fenyegetőzzenek; — hozzájárulnak a békés és baráti nemzetközi kapcsolatok fejlődéséhez szabad intézményeik erősítése és az ezen intézmények működésének alapját képező elvek jobb megértése, előmozdítása útján, és elősegítik a stabilitás és a jólét feltételeit; — fenntartják a Szövetség hatékonyságát a közös biztonsági célok érvényesítése során felmerülő szerepek, kockázatok, felelősségek, költségek és előnyök megosztásával. 6. Azok az államok, amelyeknek etnikai, külső területi (irredenta követeléseket is beleértve) vagy belső igazságszolgáltatási vitáik vannak, kötelesek ezeket a vitákat az EBESZ alapelveinek megfelelően, békés eszközökkel megoldani. Az ilyen viták rendezése fontos tényező lesz annak eldöntésében, hogy egy államot felkérjenek-e a NATO-hoz való csatlakozásra vagy sem. 7. A bővítéssel kapcsolatos döntések a NATO érdekeit fogják szolgálni. A bővítés az érintett felekkel folytatott párbeszéd során, fokozatos, átgondolt és átlátható folyamatként fog megvalósulni. Nincs rögzített, merev felételeket tartalmazó kritériumlista, melynek alapján az új tagállamokat felkérik a csatlakozásra. A bővítés eseti döntések alapján fog megvalósulni és egyes államok előbb nyerhetnek felvételt, mint mások. Az új tagállamokat nem valamely csoporthoz vagy kategóriához való tartozás alapján veszik fel vagy zárják ki a felvételből. Végső soron a szövetség tagjai konszenzus alapján fognak dönteni egy-egy új tagállam csatlakozásra való felkéréséről azon az alapon, hogy az hozzájárul-e az északatlanti térség biztonságához és stabilitásához akkor, amikor a döntést meghozzák. A NATO kibővítése a különböző EBESZ-dokumentumok kikötéseinek figyelembevételével fog előrehaladni. Ezek megerősítik, hogy minden ország szuverén joga, hogy szabadon keresse a számára megfelelő biztonsági megoldásokat és eldöntse, hogy akar-e nemzetközi szervezetekhez tartozni vagy sem, beleértve a szövetségi szerződéseket. A Szövetségen kívüli 1995. ősz—tél 159