Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - NATO-DILEMMÁK - Meiszter Dávid: Bizonyosságok és dilemmák
Bizonyosságok és dilemmák ven szóljon a nemzetközi életben. Ez különösen megmutatkozik a nyugat-európai integrációs intézmények különböző válságokkal kapcsolatos fellépéseiben. Mindez nagyon megnehezíti annak elemzését, hogy az Egyesült Államok által szövetségeseire némileg „ráerőszakolt" NATO-bővítési politika a bővítési folyamat felgyorsulását, lelassulását, esetleg takaréklángon tartását hozza-e. Az sem világos, ha ez felgyorsításnak tekinthető, akkor ezt mi váltotta ki. Az ugyanis elég egyértelműnek tűnik, hogy a NATO-bővítés gyorsításának politikáját nem azért vezették elő, mert egy adekvát és imminens katonai veszélytől, fenyegetettségtől kívánják megvédeni a jelentkező országokat, még kevésbé azért, hogy segítsenek ezen országoknak társadalmi feszültségeik felszámolásában (a NATO erre közvetlenül nem alkalmas). A kérdés tehát továbbra is érvényes: jó irányba haladunk-e? Jól választottuk-e meg a célhoz jutás módját? Az értelmes külpolitika (reálpolitika) alfája és ómegája: csak olyan lépéseket vesz tervbe, amelyek az ország vitális érdekeit szolgálják és megvalósíthatók, azaz reális esély van arra, hogy „bejönnek". Ebből a szempontból vizsgálva kétségtelen, hogy integrációs politikánk alakításakor nagy ismeretlenekkel kellett számolni. Olyan intézmények tagsága iránt fejeztük ki feltétlen elkötelezettségünket, amelyek a teljes átalakulás folyamatában vannak, amelyekről nem tudni, hogy milyenek lesznek az esetleges belépésünk pillanatában. Kis maliciával azt mondhatnám, hogy zsákbamacskát vásárolunk. Meglepetés érhet, mint egy 1000000-ra szóló, ajándékba kapott csekkel, amelyről csak a beváltásakor derül ki, hogy lekre vagy márkára szól. Az Európai Unió esetében minimálisan a következő negatívumokkal kell számolnunk: 1. nem biztos, hogy a társulási szerződésben kialkudott „vívmányokat" (melyeket nem egy szakértő megkérdőjelez) a teljesjogú csatlakozáskor is érvényesíteni tudjuk; 2. nagy valószínűséggel előrelátható: az EU úgy fog változni, hogy amikorra eljön a belépésünk ideje, nagyságrendben sem számíthatunk olyan mértékű segítségre (segélyre), mint amekkorát a korábbi „szegény" belépők kaptak. A NATO esetében minimálisan azzal kellene számot vetnünk, hogy: 1. Olyan katonai követelményekkel járhat, melyek a közeljövőben gazdaságilag terhesek lehetnek. Gondolom, a tényleges szakértők előtt világos, hogy minden a NATO-csatlako- zással ellentétes variáns — mint például a semlegesség vagy a modern haderő kizárólag nemzeti alapon való kifejlesztése — lényegesen költségesebb, mint egy NATO-konform, NATO-segítséggel kiépítendő, a NATO-„védőernyőt" is figyelembe vevő haderő. Probléma azonban még így is van, mégpedig kettős. Először is a fenti állítás igazsága mindezidáig nincs tudatosítva, a közvélemény e téren rendkívül tájékozatlan. Nem ártana talán annyit „megsúgni", hogy például 1994-ben a semlegességéről híres Svájcban a védelemre közvetlenül fordított kiadások 6,8, a közvetett kiadások 6 milliárd frankot tettek ki. Ez összesen több mint 1300 milliárd forint (szemben a hazai katonai költségvetés éves 70-80 milliárdos nagyságával). Ugyanakkor nagyon világosan kell látnunk, ha NATO-csatla1995. ősz—tél 143
