Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - NATO-DILEMMÁK - Valki László: Szeret,nem szeret... (A NATO-kibővítés kérdőjelei)
Valki László létrehozása lehetővé tenné, hogy az oroszokkal azelőtt konzultáljanak biztonság- politikai kérdésekben, mielőtt valamilyen NATO-döntés megszületne. A feltételezések szerint ez kielégítené a „special relationship"-re vonatkozó moszkvai igényeket.67 Az 1995. májusi amerikai—orosz csúcstalálkozó azonban szertefoszlatta a kompromisszummal kapcsolatos reményeket, és e tárgyban az érintkezés is megszakadt a két fél között.68 A jelentés szerint egyébként Oroszországnak nem arra kell törekednie, hogy Brüsszel mindörökre kosarat adjon Közép- és Kelet-Európának, hanem csak arra, hogy négy-öt esztendővel halassza el a felvételről szóló tárgyalásokat. Eközben Moszkvának jó kapcsolatokat kellene fenntartania a Nyugattal, különösen a NATO- val, s nem lenne szabad arról nyilatkoznia (és gondolkodnia), hogy ellenintézkedésként majd növelni kezdi fegyveres erőit. A halasztás gondolata persze nem veendő komolyan, hiszen a szerzők jól tudják, hogy néhány esztendő múltán a nemzetközi kapcsolatok rendszerének lényege mitsem fog változni, így nem lesz okuk arra, hogy jelenlegi álláspontjukon módosítsanak.69 A fegyveres erők fejlesztésével kapcsolatban mondottakat viszont minden bizonnyal komolyan gondolják, hiszen tisztában vannak Oroszország mai állapotával és azzal, hogy bármilyen hadiipari erőfeszítés csak tovább mélyítené a súlyos gazdasági válságot. Mivel a jelentés szerzői és aláírói gyakorlatilag felölelik a teljes orosz kül- és biztonságpolitikai elitet, az egyébként visszafogott hangvételű dokumentum valójában nem arról szól, hogy milyen következményekei járna a NATO kibővítése Oroszországban, hanem arról, hogy maga az elit mit szándékozik tenni a közép- és kelet-európai államok csatlakozása esetén. Ügy is fogalmazhatnánk, hogy az elit a jelentésben retorziókat helyezett kilátásba. Tiltakozásainak megfogalmazása során az orosz kül- és biztonságpolitikai elit elfeledkezik arról, hogy nem a NATO volt az, amely ki akarta terjeszteni határait, hanem a közép- és kelet-európai országok szerettek volna a szövetség tagjává válni. A nyugati politikusok soha, egyetlen szóval sem ösztönözték az egykori szovjet csatlósállamokat, hogy jelentkezzenek a szervezetbe. Éppen ellenkezőleg, gyakran indignálódva fogadták közép- és kelet-európai partnereik kopogtatását a szövetség ajtaján. Szó sem volt tehát valamiféle Grand Designról, amelyet Brüsszelben körvonalaztak volna Oroszország elszigetelésére. Az a tény, hogy napjainkban Brüsszel egyáltalán foglalkozik a kibővítés kérédésével, kizárólag közép- és kelet-európai politikusok kitartó erőfeszítéseinek köszönhető. Nem is ebben rejlik a kibővítés elleni tiltakozás valódi oka. Ez utóbbi tekintetében a dokumentum szóhasználata árulkodó. Arról beszél, hogy „Oroszország napjainkra 'kiheverte' azt a nyugatbarát romantikát, amely akadályozta a Nyugattal való normális partneri viszony kilakítását".70 Az elit szerint tehát ennek a — kezdetben valóban szinte barátinak nevezhető — külpolitikai magatartásnak köszön118 Külpolitika
