Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - NATO-DILEMMÁK - Valki László: Szeret,nem szeret... (A NATO-kibővítés kérdőjelei)
/I NATO-kibó'vítés kérdőjelei persze nincs igaza. Ha egyszer Oroszország visszatérne korábbi birodalmi politikájához, majdnem teljesen közömbös lenne, hogy az említett országok mekkora haderővel rendelkeznek. Az orosz és a közép-kelet-európai haderők méretei között ugyanis nagyságrendbeli különbség van, így az utóbbiak fegyveres erőinek a korábbi szinten való fenntartása aligha lenne elegendő szuverenitásuk megvédéséhez. Brown megfeledkezik arról, hogy a NATO annak idején komolyan aggódott a szovjet szárazföldi csapatok jelentős erőfölénye miatt, s megkísérelte azt minőségi fejlesztéssel ellensúlyozni. Más szóval, a hidegháború korszakában éppen a NATO integrált haderejére volt szükség ahhoz, hogy megfelelő elrettentő erő álljon szemben az offenzív katonai doktrinával rendelkező Szovjetunióval. A közép- és kelet-európai államok haderőcsökkentési lépéseit most nem bizonytalansági érzeteik csökkenése, hanem gazdasági helyzetük indokolja, valamint az, hogy konfiktusaik megoldásánál egymással szemben sem kívánnak katonai erőt igénybe venni. Az ellenzők szerint a kibővítés következtében új választóvonal keletkezne a kibővített NATO és szomszédai között, ami felidézné a háború utáni évtizedek megosztottságának, sőt egy új hidegháború kialkulásának veszélyét.47 A NATO kiszélesítésével megszűnne az a lehetőség, hogy a Kelet és Nyugat közötti határok elmosódjanak és a hajdani ellenségek egymásra találjanak. „Elveszítenénk az esélyt — írja Charles A. Kupchan —, hogy biztonsági közösséget teremtsünk Európában, ezúttal Oroszország részvételével. Lehet, hogy a Nyugat nagyobb és erősebb lenne, de Európa ismét két ellenséges [táborra] szakadna."48 Az ellenzők emellett attól tartanak, hogy a közép- és kelet-európai országok — különösen Magyarország és Románia között — is létrejönne egy nemkívánatos választóvonal, de a balti államokat sem lenne célszerű elvágni Európa többi részétől.49 Azt is állítják, hogy egy szűkebb körű kibővítés megnehezítené a NATO együttműködését a kiviil maradt közép- és kelet-európai országokkal. Többen még azt is hozzáteszik, hogy a kibővítés nem járulna hozzá a kontinens biztonságának növeléséhez, hiszen sem technikailag, sem politikailag nem kerülhetne sor valamennyi kívül álló állam felvételére. Mit érne az egész, ha három vagy négy államot felvennének, nyolcat vagy kilencet pedig kivül hagynának? — teszik fel a kérdést.50 Ezekkel az ellenérvekéi e tanulmány első részében már közvetve foglalkoztam, az „orosz kérdésre" pedig még visszatérek. Az idézett állítások mindenesetre nem fejtik ki, hogy a NATO új külső határai miért is jelentenének ugyanolyan választó- vonalat Kelet és Nyugat között, mint amely a hidegháború éveit jellemezte. Az akkori és a mostani időket aligha lehet összehasonlítani. A hidegháborús szembenállásnak jelentős ideológiai háttere volt, s ezért joggal nevezték azt antagoniszti- kus jellegűnek. A jövőbeninek — ha ilyen kialakulna — már nem lenne köze az ideológiához, így antagonisztikussá sem válna. Bármi legyen is a véleményünk a 1995. ősz—tél 113
