Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - EURÓPÁBÓL AZ UNIÓBA - Farkas György: Integrációnk alternatívái és esélyei
Integrációnk alternatívái és esélyei Az egész problémának az egyik további eleme az az egyelőre nagyon kétséges kérdés, hogy a társadalomnak van-e, lesz-e jövőképe: ismeri-e többé-kevésbé előre, felismeri-e és annak tudatában éli-e meg a folyamatot, hogy elfogadja annak várható végeredményét. Egy másik, nem kevésbé fontos része az is, hogy az egyének és csoportjaik milyen aktivitással vesznek részt benne, vagy ellenkezőleg, inkább elutasítják azt, illetv e ez utóbbi esetben hogyan juttatják kifejezésre ellenérzéseiket. Amint az optimális modellben nincs biztosíték annak érvényesülésére, hogy elvileg inkább lehetséges a kezdeti lemaradottság és fölkészületlenség miatt elkerülhetetlen feszültségek kezelése a „tervezett" jövő fokozatos, szervezett megvalósítása során, ugyanúgy a „piaci" típusú, rugalmasabb integrációs folyamat sem feltétlenül okoz rendszeres vagy súlyos társadalmi feszültséget. Ebből a szempontból vélhetően sokkal inkább az eredmények, a siker (illetve azok elmaradása vagy egyszerűen a hiánya) lehet meghatározó, természetesen nem a folyamat végén, hanem annak mindennapjaiban, s az egyénekre és csoportjaikra gyakorolt hatások, következmények bonyolult összességében. Összefoglalva: a magyar társadalom szükséges és elkerülhetetlen átalakulása, a jelenlegi meghatározó európai közösséghez való hasonulása, beilleszkedése — a gazdasági, politikai és egyéb, többé-kevésbé szervezhető folyamatokon túl—önmagában véve is hatalmas, egyelőre feltáratlan és emiatt megoldatlan problémakör. Miért fontos fölvetnünk integrációnknak ezt a vetületét, velejáróját — éspedig a viszonylag legkedvezőbb modellek összefüggésében? Két fontos okot mindenképpen figyelembe kell venni, amelyek valóságos súlya ugyan különböző, de potenciális kiaknázásuk nem elhanyagolható az integráció gyakorlati végrehajtása során sem. Botorság volna eltekinteni attól, hogy a szocializmus jegyében elmúlt negyvenöt év „élménye" egyéni és közösségi szinten egyaránt rendkívüli mértékű szociális „érzékenységet" hagyott hátra társadalmunkban. Az elmúlt öt év során ez az érzékenység számos várakozást meghaladóan türelmet tanúsított — vagy éppen a türelmetlenségével és látszólagos önkorlátozásával kényszerített meghátrálásra önmagukban véve ésszerű intézkedéseket, lépéseket. Egyelőre nincs azonban feltárva, hogy ennek az érzékenységnek a szintje az eredményes átalakulás végett szükségeshez és különösen a valóságos teherbíró-képességünkhöz képest nagyobb, vagy „csak" annak megfelelő-e? A türelem és az önkorlátozás mindeddig egyaránt a hazai törekvésekkel, intézkedésekkel, eseményekkel kapcsolatban juthatott kifejezésre — nincs tehát támpontunk arra vonatkozóan sem, hogy egy esetleges masszív, külföldi kapcsolatainkkal összefüggő intézkedés- és eseménysorozat milyen reakciókat váltana ki, ha szintén ugyanazt az érzékenységet terhelné meg. A társadalom túlpolitizáltsága (sőt inkább a túlmanipuláltsága) szintén olyan adottság, amely az integráció jelzett velejárójának „fogadtatását" alapvetően meghatározhatja. Ráadásul a szociális túlérzékenység bázisán, legalábbis hosszabb távon (amire az integrációhoz feltétlenül szükség van), ez a tényező gyakorlatilag fokozza a kiszá1995. ősz—tel 91
