Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - EURÓPÁBÓL AZ UNIÓBA - Farkas György: Integrációnk alternatívái és esélyei
Farkas György még viszonylag legszervezettebbnek tűnő államigazgatási tevékenységben sem kiegyensúlyozottak. Végül, a folyamatos előrehaladás kívánalma tekintetében mindenképpen kiemelten figyelmet érdemlő tény, hogy a magyar külgazdasági rendszerben az EU szerepe 1990 és 1995 között radikálisan megnőtt, és a két fél közti kereskedelem mindvégig dinamikusabb volt, mint Magyarország más országokkal és térségekkel folytatott kereskedelme. (Említésreméltó ugyanakkor az is, hogy az integrációnak az az egyik alapvető velejárója, hogy kereskedelemteremtő hatással jár, a két fél közti forgalomban — egy egyszeri, átmeneti magyar aktívum után — minden korábbinál hatalmasabb egyensúlyhiányhoz is vezetett: azaz az egyik partner, az EU számára az abszolút piac- és forrásbővülésen túl a forgalombővülés immár több éves nettó bevételi többletet is magával hozott.) Az integráció azonban annyival több és mélyebb folyamat az egyszerű kereskedelmi kapcsolatfejlesztésnél, hogy eredményeit azon is mérni kell: ugyanígy előrehalad-e a partnerek egymás közti mikroszintű kapcsolatainak, a vállalkozások együttműködésének és egymásra utaltságának fejlődése, intenzitása. Úgy értékelhetjük, hogy egészében ez a folyamat is lényegében megfelel az adottságoknak és a lehetőségeknek. (Ám ebben a vonatkozásban is figyelembe véve azt a két partner fejlettségi különbségéből szükségszerűen következő jellegzetességet, hogy ez a folyamat még nagyobb mértékben kiegyensúlyozatlan, mint a kereskedelmi forgalom bővülése: a részvétel és intenzitás, valamint az egymásrautaltság tekintetében egyaránt.) Nem utolsósorban, a folyamatos előrehaladással kapcsolatban a hazai elvárások joggal támasztják azt az igényt, hogy a magyar gazdaság belső szerkezetében, a vállalati működésen belül és a vállalatok egymás közti kapcsolataiban, a versenyképesség tekintetében, a piacképesség és a tartós kapcsolatok kiépítésére való képesség terén stb. a tapasztaltaknál jelentősen komolyabb előrehaladásra lett volna szükség. c) A magam részéről — elismerve az erőfeszítéseket, bármely szinten történtek is azok, és különösen a már látható eredményeket—az eddigi magyar „euro-integrációs folyamat" specifikus integráció-tartalmát, többek között a fentiek miatt, mégis megkérdőjelezem. Inkább úgy hiszem ugyanis, hogy az alapvető átrendeződés (nem is egy) hullámverésében a reálgazdasági termelő szféra éppúgy, mint az arra épülő (vagy éppen annak problémáitól is függetlenedni törekvő) kereskedelmi, szolgáltató, pénzügyi tevékenységek atomizált alkalmazkodása, helykeresése, jellemzően a küszködése folyt (és folyik). Ennek során a környező és folyvást alkalmazkodásra késztető feltételek között az integrációt csak mint az egyik tényezőt kellett figyelembe venni s azt is csak a gazdálkodók egy részének. Nagyon indokoltnak tartom emiatt azt a megközelítést, miszerint egyelőre nem a csatlakozásra való előkészítés a közvetlen feladatunk, hanem magára az integrációra való felkészítés. (Amint egyébként az EU 1994. decemberi, Essenben tartott csúcsértekezletén is meghatározták.) Éppen ezért ezt még pontosabban meg kell és meg is lehet fogalmazni, éspedig úgy, hogy integrációnk előkészítésének a fő feladata tulajdonképpen azoknak a jelenségek82 Külpolitika
