Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - EURÓPÁBÓL AZ UNIÓBA - Inotai András: A regionalizmus dinamikája a magyar-német kapcsolatok példáján
Inotai András Aligha képzelhető el, hogy az új német dinamizmus hosszú ideig hajlandó lenne elfogadni egy olyan állapotot, amelyben az EU keleti határai alig 80 km-re húzódnának Berlintől, és éppen a leggyorsabban fejlődő német területek külkapcsolatait korlátoznák. 3. A most csatlakozott Ausztria és Finnország mellett az EU-tagállamok közül Németország van leginkább kitéve a „keleti" bizonytalanság és instabilitás fenyegetésének. E kérdéseket nem új vasfüggöny létesítésével, hanem az instabil területeknek egy nagyobb és kevésbé instabil régióba való bevonásával lehet orvosolni. 4. Még nem vonható végleges mérleg a közép- és kelet-európai átalakulási folyamatról. A transzformáció most kezdődő második, úgynevezett modernizációs szakasza (szemben az első szakasz stabilizációs prioritásával)15 új kihívásokat érlel, amelyek nem válaszolhatók meg egyetemi tankönyvek és önmagukat túlélt, gyakorlattól távol álló elméletek alapján. 5. A német cégek máris megkezdték „visszatérésüket" Közép- (és részben Kelet-)Európába. Néhány éven belül az e térséggel kialakított együttműködésből olyan komparatív előnyei származhatnak Németországnak, amelyekkel az EU legtöbb más tagállama nem rendelkezik. Ennek eredményeként Európán belül javulhatnak a német pozíciók, egészében véve pedig javulhat Németország világméretű versenyképessége. Mindez aligha fogja érintetlenül hagyni az EU-n belüli erőviszonyokat. Minél tovább halogatja az EU a keleti kibővüléssel kapcsolatos stratégiai döntést, annál inkább fog — akár akarata ellenére is — Németország rákényszerülni arra, hogy átvegye a „gazdasági modemizátor" szerepét a térségben. Nem tagadható, hogy egy ilyen történelmi szerepvállalásnak nem lényegtelen akadályai vannak Németországon belül is. A régi, sőt részben önmagukat túlélt „vívmányok" (szociális jóléti kiadások, magas munkabérek, a munkaerőpiac rugalmatlansága stb.), az erős nyugat-európai beágyazottság, avagy a speciális német—francia kapcsolatok adják az ellenható tényezők egy részét. Nem kevésbé fontos azonban a közép- (és kelet-)európai országok modernizációjának pénzügyi szükséglete, valamint a finanszírozással kapcsolatos német képesség és készség közti nyilvánvaló különbség megléte. Bár a modernizáció kezdeti költségei korántsem akkorák, mint ahogy azt néhány számítás mutatja, és Németország minden bizonnyal a térség sikeres modernizációjának fő nyertese lenne, a dél-európai zsarolás és a szegényebb EU-tagállamok ragaszkodása korábbi „vívmányaikhoz" zátonyra futtathat számos jövőorientált kezdeményezést. A következő évek fogják megmutatni, hogy Európa egy a mainál szélesebb Unió mellett teszi-e le a voksát, avagy új és veszélyes megosztást indit el a kontinensen. Az első esetben az EU külső határai kitolódnának Kelet felé, és ezzel Németország — immár földrajzilag is — Európa központjába kerülne. Valószínűleg ez az az „ár", amelyet Németország hosszú távon sikeres európai „bekötése" ma megkövetel. A második esetben huzamosabb ideig fennmaradna Németország határ-, ezen keresztül pedig egyfajta erődjellege, valamint az ebből következő rendkívül törékeny hatalmi egyensúly az EU-n belül. 66 Külpolitika
