Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - EURÓPÁBÓL AZ UNIÓBA - Inotai András: A regionalizmus dinamikája a magyar-német kapcsolatok példáján
A regionalizmus dinamikája... 1. A magyar—német regionalizmus nem „független szereplő", mert Németország egy nagyobb közösség, az Európai Unió része. Ezen túlmenően a német érdekeket nagymértékben védik, illetve érvényesülésüket hatékonyan támogatják a legkülönbözőbb nemzetközi intézmények, amelyeknek Németország is tagja (pl. a GATT, illetve utódja, a WTO). Ezért a német döntések tekintélyes részét koordinálni kell a partnerországokkal, illetve sok esetben a német érdekek csak egy nemzetközi intézmény (leggyakrabban az EU) döntéseinek eredményeként érvényesíthetők. Más szavakkal: a magyar—német kapcsolatok nem irhatok le „zárt regionaüzmusként", ami például az USA és Mexikó kapcsolatait jellemzi. Sokkal inkább „közbenső" vagy „nyitott" regionaüzmusként jellemezhetők, amelyben Németország, de esetenként Magyarország is, hídfőáüásként, közvetítőként jelenhet meg bizonyos regionáüs célok elérése érdekében. 2. Németország nem katonai hatalom, és a második világháborút követően mindeddig igen mérsékelten hallatta hangját nemzetközi biztonsági kérdésekben (Dunay, 1994). Nemzetközi szerződések korlátozzák Németország katonai szerepvállalását, hiszen az ország nem fejleszthet ki és nem szerezhet be nukleáris, biológiai és vegyi fegyvereket. Haderejét éppen jelenleg csökkentik olyan szintre, amely alacsonyabb, mint amekkora az újraegyesülés előtti Bundeswehr potenciálja volt.3 3. A magyar—német kapcsolatok „függőségintenzitása" meglehetősen eltérő. Egyes esetekben ez a függőség jobban kifejezésre jut, míg más vonatkozásokban a kapcsolatokat meglehetős kiegyensúlyozottság jellemzi. Nem kétséges, hogy a klasszikus poütikacsináló—poüti- kafogadó viszony leginkább a bilateráüs gazdasági kapcsolatokban érhető tetten. Hozzá kell azonban tenni, hogy éppen a gazdasági tényezők azok, amelyeknek viszonylagos fontossága az új világrendben jelentősen felértékelődik (miközben a hagyományos biztonsági kérdések elveszíteni látszanak korábbi prioritásukat). Ezért a jövőben erősödhet Németországnak mint poütikacsináló hatalomnak a befolyása. 4. A magyar—német regionalizmus sajátos eleme és a poütikacsináló—poütikafogadó viszony ritka példája, hogy a két országnak nincs közös határa. Bizonyos esetekben ez növelheti az adott két ország közti kölcsönös bizalmat, és nagyobb biztonságérzetet kölcsönözhet a kicsi, poütikafogadó országnak. Ugyanakkor hátrányok is származhatnak ebből a helyzetből, mert a (viszonylagos) földrajzi távolság és az infrastrukturális problémák mindkét országot meggátolhatják abban, hogy akár a kereskedelemben, akár a termelési együttműködésben hatékonyabban használja ki a potenciáüs komparatív előnyöket. 5. A magyar—német kapcsolatokat nem terheü súlyos történelmi örökség. Németek és magyarok között nincs nyílt ellenségeskedés. Éppen ellenkezőleg, Németországot a magyarok mindig is kulcsfontosságú gazdasági és műszaki modemizátomak tartották, továbbá egy olyan, nálunk fejlettebb országnak, amelytől Magyarország sokat tanulhat, és amelyhez mielőbb szeretne életszínvonalban is felzárkózni. Ezzel magyarázható, hogy a sok területen nyilvánvaló (gazdasági) különbségeket a magyar társadalom „normális függőségi viszony" kife1995. ősz—tél 53
