Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 1. szám - WASHINGTON: KELLENEK-E NEKÜNK? - Brzezinski, Zbigniew: A megtervezett Európa
Zbigniew Brzezinski Bonyodalmak Ukrajnában és a Baltikumban A baltikumi és az ukrajnai kérdés meglehetősen eltérő politikai és lélektani komplikációkat okozhat. Könnyen megjósolható, miként reagál a Baltikum a NATO kiterjesztésére: a balti államok fokozottan törekednek majd arra, hogy ők legyenek a következő tagok. Majdani tagságukat a szélesebb skandináv kontextuson belül kell kezelni. A balti államok már most mindenképpen olyan státust élveznek, mint Finnország az utóbbi időben, hivatalosan semlegesek, de tudatában vannak a Nyugat óriási rokon- szenvének, ami egészen odáig terjed, hogy bármilyen őket érő agresszió — különösen, ha ellenállnak — súlyos nemzetközi válságot robbanthat ki. Valószínű, hogy a balti államok a századfordulóra Svédország (és talán Finnország) nyomában csatlakoznak a Nyugat-Európai Unióhoz. Ez is a NATO-emyő közvetlen haszonélvezői közé sorolja majd őket. Addig viszont indokolt NATO-tagságuk elhalasztása, feltéve, hogy Oroszország valamilyen okból nem helyezkedik nyíltan ellenséges álláspontra a balti államokkal szemben. Az ukrán probléma sokkal kényesebb, ráadásul kiszámíthatatlan. Ha Oroszország elfogadja az imént vázolt kettős alapú közeledést, akkor nem valószínű, hogy Ukrajna sürgeti majd a mielőbbi formális tagságot, különösen akkor nem, ha Oroszországhoz fűződő viszonya időközben megszilárdul. Ha Oroszország végképp ellenségesen reagál a NATO kiterjesztésére, akkor Ukrajna válaszút előtt áll. Lesznek Ukrajnában olyanok, akik a NATO-tagság erőteljesebb sürgetésére szólítják fel Kijevet, különösen, ha saját orosz kapcsolataik is rosszabbodnak. Mások a Moszkvával való megállapodást javasolják majd. Az ukrán kérdést nem lehet halogatni. Ahhoz Ukrajna egyszerűen tűi nagy, túlságosan fontos, és a léte túl kényes kérdés mind Oroszország, mind a Nyugat számára. Ha a NATO kibővül, s keresi az Oroszországgal kötendő speciális biztonsági kapcsolat lehetőségét, akkor mérlegelnie kell Ukrajna újfajta viszonyát is a szövetséghez. Ennek során nem feledkezhet meg Oroszország megkülönböztetett érzékenységéről az ukrán kérdéssel kapcsolatban, de arról sem, hogy a Nyugat egyetemesebb érdeke a geopolitikai pluralizmus megszilárdulása a volt Szovjetunió területén. Ukrajna zavartalan önállósága egyértelműen a poszt-szovjet pluralizmus legdöntőbb és leglényegesebb megnyilvánulása. Ezért értenek egyet a szövetség tagjai kimondatlanul is abban, hogy a NATO-nak érdekében áll Ukrajna tartós fennmaradása. Az ukrán kérdéssel Oroszországnak is szembe kell néznie. A Kreml központi stratégiai céljának tekinti, hogy fenntartsa elsőbbségi jogát Ukrajna újraelnyelésére. Éppen ezért Moszkva belátja, hogy Oroszországnak nem áll érdekében az ukrán biztonság csökkentése, sem olyan körülmények teremtése, melyek miatt Ukrajnát arra indítja majd a NATO keleti kiterjesztése, hogy azonnal felvételét kérje a szövetségbe. Mindezek megfontolása fokozottan sarkallhatja Oroszországot arra hogy megtalálja azok32 Külpolitika
