Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - MAGYAR KÜLPOLITIKA - Kulcsár Kálmán: Az európai integráció és Magyarország
Kulcsár Kálmán európai viszonyokkal össze nem férő, kiküszöbölendő és megváltoztatandó jelenségeket. A gazdaságiakhoz képest olyan „lágynak" nevezett feltételek megteremtéséről van szó, amelyek csak látszatra „lágyak". Hiszen ezek a jelenségek többségükben századok óta berögződött magatartásokkal, viszonyokkal és mentális elemekkel függnek össze. Eltűnésükhöz — s itt az ellentmondás — a társadalom gazdasági, civilizatórikus és bizonyos értelemben kulturális fejlettsége szükséges, amelyet — egyebek között—éppen a külföldi tőke, technika, szervezési elvek stb. beáramlásától várunk, s amely optimális esetben sem történik meg néhány év alatt. Kérdés természetesen, hogy Európa nyugati felének, az Uniónak milyen érdeke fűződhet a kelet-közép-európai országok csatlakozásához? A már idézett Reinicke helyesen utal rá, hogy ha az Európai Közösséget elsősorban a hidegháború termékének tartanánk, akkor nehezen érvelhetnénk a kelet-közép- és kelet-európai régió integrációja érdekében, hiszen a szovjet blokk szétesése után a Közösség értelmét vesztené, elindulna a dezintegráció folyamata és Európa visszatérhetne a második világháború előtti, tradicionális államrendszerhez. (Reinicke 1992: 3) Nem kívánom most felidézni az e tanulmány I. pontjában írottakat, mégis hadd emlékeztessek Jean Monnet kijelentésére. Szavai az Európai Szén és Acél Közösséget létrehozó szerződés aláírásakor hangzottak el: „Itt nem csak a szénről és az acélról van szó. Egy folyamat, éspedig dinamikus folyamat indul el, amely Európa minden népe számára épít fel egy nagy piacot." (id. Reinicke 1992: 11) Reinicke egyébként a Közösség eredeti koncepciójától kezdve történeti kontinuitást lát az európai megosztottság meghaladására. S valóban így nyilatkozott már Walter Hallstein, az Európai Bizottság első elnöke (Hallstein 1972: 305), s ez a vélemény jelent meg egy 1990-ben Dublinban tartott speciális csúcstalálkozón, amely örömmel fogadta a változásokat Európa azon országaiban, amelyek a közös kulturális örökség részei. „A változásoknak ez a folyamata egyre közelebb hozza azt az Európát, amely túlhaladván az ideológia által ráhelyezett természetellenes megosztásokon és konfrontáción, egységes a demokrácia, a pluralizmus, a jog uralma, az emberi jogok teljes tisztelete és a piacgazdaság elvei iránti elkötelezettségben." ( Press Release 1990, Wallace 1990) Végül, hasonló érveket foglal össze egy, az európai alkotmány lehetőségét elemző, röviddel ezelőtt megjelent cikk. (Casanova 1995:221-228) A válasz érdekében mindezek után újból hangsúlyoznom kell, hogy eddig is két, egymástól megkülönböztethető, mégis összefüggő jelenségcsoportról szóltam. Hadd fogalmazzak tehát egyértelműen. Az európai integráció több összetevőből álló, hosszabb történeti folyamat. Alapját egyrészt az euro-atlanti kultúra évszázadok alatt kialakult, sőt évezreden is túlvivő értékrendszere és erre épülve az élet minden szférájában elért teljesítménye alkotja, másrészt az a legalább a 16. századtól világosan látható folyamat, amely elsőnek a kontinens nyugati felében bontakoztatta ki az azóta más földrészeket is átfogó, világgazdasággá váló rendszer centrumát. Ez a centrum mára már 32 Külpolitika
