Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - MAGYAR KÜLPOLITIKA - Kende Péter: A "Trianon-szindróma" és a magyar külpolitika
Kende Péter tó, hogy a határon túli magyarok ügye az új magyar külpolitikában akkora hangsúlyt kapott. Az egyik: a határon túli magyarok emlegetése oly sokáig tilalmas volt, hogy a vonatkozó politikai retorika visszafojtott érzelmeknek adott hangot. (Kivált figyelembe veendő tény, hogy a magyar pártpolitika a térség többi kormányzatához képest egyedülálló élességgel volt nacionalizmusellenes.) A másik: a hatalomra kerülő MDF- nek a trianoni fájdalom és a kisebbségi magyarokért való aggodalom volt a legfontosabb azonosítási pontja, tekintve, hogy politikai elvrendszere máskülönben elmosódó, kevéssé kidolgozott vagy éppen zavaros volt. A két említett tényező közül az első minden 1990-ben lehetséges — tehát nemcsak egy MDF-többségű — új magyar kormány külpolitikai hangvételére erősen hatott volna. Melyek a szomszédsággal szembeni új magyar politikának azok a sarkalatos pontjai, amelyekben — úgy tűnik — 1990-ben konszenzus volt valamennyi fontosabb politikai irányzat között? Először is az, hogy a fennálló politikai környezetben a trianoni határok módosítására nem lehet számítaiű, ennélfogva elsőrendű nemzeti érdek, hogy Magyarország úgy viselkedjék, hogy ilyen természetű szándékokkal ne lehessen gyanúsítani. (Ezen a ponton az új magyar politika sem tér el az 1989 előttitől.) Másodszor: egyetértés volt abban is, hogy a fennálló határok elfogadása nem ellentétes azzal, hogy a mindenkori magyar kormány aktívan törődjék a határon túli magyar kisebbségekkel, s hogy a szomszéd államokkal való viszonyában elsőrendű fontosságot tulajdonítson annak, miként alakul a szóban forgó kisebbségek jogi státusza és tényleges helyzete. Harmadszor: a konszenzus arra is kiterjedt, hogy Magyarországnak baráti kapcsolatokat kell kiépítenie kivétel nélkül valamennyi szomszédos országgal, s minden lehető eszközzel azt is elő kell mozdítania, hogy ezekben az országokban kifejlődjék a demokratikus jogállam. Ez utóbbi ugyanis nélkülözhetetlen feltétele nemcsak a zavartalan együttműködésnek, hanem annak is, hogy a magyar szempontból oly kiemelten fontos kisebbségi kérdés kielégítő megoldást nyerjen. Bármely színezetű kormánya lesz is Magyarországnak a következő években, bizonyosra vehető, hogy e három alapelv változatlanul érvényben marad. Az alapszerződések előkészítése és államközi megvitatása is ezekkel az elvekkel összhangban történt. Magától értetődik, hogy az 1991 óta szomszédságában létrejött új államokkal, de Kis-Jugoszláviával, valamint a demokrácia útjára lépett Romániával is, Magyarországnak alapvetően és hosszú távra kell rendeznie viszonyát. Minthogy mindezen államok magyaroknak is otthonul szolgálnak, természetes, hogy a velük kötendő alapszerződésnek a magyar népközösségek helyzetére is ki kell térnie. Elfogultság nélkül nem róható föl Magyarországnak, hogy hozzászólási, illetve betekintési jogot igényel magának e kisebbségek helyzetét illetően. * * * Ezek után lássuk, hogyan alakult az 1989 óta eltelt öt-hat évben a Magyar Köztársaság „nemzeti" (azaz szomszédsági) politikája, és hogyan reagáltak erre a szomszéd államok. 6 Külpolitika
