Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Pritz Pál: Eduard Benes és a magyar illúziók
Diplomáciatörténet megvilágítani a kérdést, annál erősebben alakul ki bennem a meggyőződés — első benyomásomnak megfelelően — bogy ezt a cikket kár lenne megírni és, hogy végeredményben ártalmas lenne, ha magyar részről ilyen értelemben állásfoglalás történnék. Engedd meg, Kegyelmes Uram, hogy a következőkben tehát, lehetőleg röviden, elmondjam indokaimat, melyeket, ha jónak találod, méltóztassál talán a Miniszterelnök Úrnak is tudomására hozni. A tézis, mely miatt a cikknek meg kellene születnie, ugyebár a következő: Több körülményből állítólag arra lehetne következtetni, hogy Benes nekünk már a közeljövőben valamilyen formában tárgyalási ajánlatot tenne a vitás kérdések rendezésére, "a Duna medencéje békéjének biztosítása" stb. céljából, s hogy a tárgyalások folyamán valamilyen ki nem elégítő territoriális ajánlatot tenne; ha mi erre negative, non possumussal3 felelnénk, akkor a világ előtt ismét bebizonyíthatná, hogy velünk nem lehet megegyezni, ami pedig politikai és pénzügyi hitelünket aláásná stb. stb. Méltóztassál megengedni, hogy, amennyiben a rendelkezésemre álló információk alapján a helyzetet meg tudom ítélni, ezzel szemben rámutassak, egyrészt annak a rendkívüli valószinűtlensegere, hogy Bemes ilyen ajánlatot egyáltalán megtegye, másrészt arra, mi lenne a taktikai helyzete neki és nekünk abban az esetben, ha mégis megtenné, és végül arra, milyen ajánlatot tehet Bemes, illetve milyenre gondolhat esetleg: I. Benes nem tesz, s nem tehet ilyen tárgyalásra ajánlatot — legalábbis az én benyomásom szerint, amely lehet, hogy teljesen tévesnek bizonyul, — még kevésbé territoriális ajánlatot akár csak egyetlen quadrát kilométerre sem, mert tudja, hogy ezt a külföldön éppen úgy mint (még inkább) a belföldön, gyengeség jelének tekintenék, hogy a centrifugális erőket erősítené, a cseh állam hitelét megtámadná, és a békeszerződések megdönthetetlenségébe és érinthetetlenségébe vetett (úgyis ingadozó) hitet végleg megingatná, tehát súlyos taktikai hiba lenne részéről; tudja tehát, hogy bármily csekély lenne is az engedmény, nem tudna megállni annál, megbontaná az egész szerkezetet s nem lenne többé helytálló argumentuma az összes magyar területek leválása ellen; tudja, hogy ha ebbe végül is bele kellene egyeznie, akkor a tótság mint visszamaradó rész, geográfiailag és gazdaságilag életképtelen pozícióban, tarthatatlanná válna számára; a tótok kiverekednék autonómiájukat, s ez könnyen elválással végződhetnék: a tót nem hős és inkább defetista, könnyen megijed, a gyengeség legkisebb jelére menekülne Csehországtól, melyhez vonzalom, tudjuk, úgysem fűzi; végül tudja, hogy az ő általa teendő legcsekélyebb koncesszióhoz meg kellene nyernie két kis szövetségese és Franciaország hozzájárulását (még ha valamely csekélyebb területi koncessziót a la rigueur4 el lehetne is intézni kétoldalú szerződéssel, s nem kellene revíziónak nevezni, pedig ez nehezen képzelhető el), ezt a hozzájárulást pedig 7995. nyár 87
