Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 2. szám - NEMZETEK ÉS KISEBBSÉGEK - Kardos Gábor: Megoldhatók-e az etnikai konfliktusok? (Közép-és kelet-európai tapasztalatok)
Kardos Gábor szély, hogy Közép-Kelet-Európa ellentétei felélesztik a kontinens nyugati felén elterülő államok földrajzi helyzetükből vagy történelmi múltjukból eredő külön érdekeit. Az elsőként említett veszélyek elsősorban belpolitikai instabilitáshoz vezethetnek, míg a második probléma alááshatja a nyugati intézményekben, elsősorban a NATO-ban, illetve a Nyugat-Európai Unióban megvalósuló együttműködést, a politikai kohéziót. Meggyengülhet és sok tekintetben újra nemzetivé válhat a biztonságpolitika integrált jellege, mindez pedig megnövelheti a közép-kelet-európai konfliktusokba való belekeveredés veszélyét. Ugyanakkor bebizonyosodhat — és a délszláv háború ezt is bizonyítja —, hogy a nyugati intézmények képtelenek a közép-kelet-európai konfliktusok kezelésére, és így a nemzetközi normák megsértői relatív sikereik révén rossz példát mutatnak.2 Mindezek ellenére azonban a nyugati érzékelés lényege az, hogy a közép- kelet-európai államok elsősorban egymást és magukat fenyegetik. Ennek oka elsősorban az etnikai konfliktusokban és azoknak az államközi kapcsolatokra gyakorolt hatásában kereshető. Államfejlődés és nemzetérzület A kisebbségi kérdés, a különböző etnikumok együttélése egészen más történeti—társadalmi viszonyokba ágyazódik be Közép- és Kelet-Európábán, mint a kontinens nyugati felén.3 Ezek az eltérések olyan következményekhez vezetnek az államfejlődés és a nemzetérzület területén, amelyek döntő befolyással vannak az etnikai közösségek konfliktusainak dinamikájára, sőt a térség országainak viszonyára is. Ami az államfejlődést illeti, Nyugat-Európa a szupranacionális integráció és a határokon keresztüli regionális együttműködés révén „fölfelé", illetve „lefelé" meglehetősen eltért a nemzetállam hagyományos modelljétől. Ezzel szemben Közép- és Kelet- Európábán a nemzetállami szuverenitás újjászületése és túlhangsúlyozása történik, reinkarnálódik a kisállami hisztéria. Az etnikai konfliktusok szempontjából az új államok születése jelenti a legnagyobb veszélyt. Számos etnikum ugyanis bizonytalan helyzetbe került az új nemzetállamokban, így például az abházok és az oszétok Grúziában, az albánok Macedóniában, avagy a szerbek Horvátországban. Ennek oka kettős. Az első ok lényegének jellemzésére álljon itt egy idézet Charles Tillytől: „a háború hozza létre az államot, a háborút pedig az állam",4 azaz az új államiság konszolidálásához külső, de gyakran belső ellenségre van szükség. Ilyen külső ellenségként jött jól Bismarcknak az egyesült Németország összekovácsolásában az Elszász-Lotharingia elvétele miatt revansra vágyó Franciaország. A második ok is illusztrálható egy idézettel, nevezetesen Massino d'Areglio megállapításával, aki Olaszország múlt századi egyesítése után jegyezte meg: „Már megcsináltuk Olaszországot, most olaszokat kell alkotnunk."5 Egy új államban az egység a legfőbb prioritás, és a politikai vezetés azt 58 Külpolitika
