Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 2. szám - NEMZETEK ÉS KISEBBSÉGEK - Glatz Ferenc: Magyarország az Európai Unió és a kisebbségi kérdés
Magyarország, Európai Unió és a kisebbségi kérdés 1. A perszonális autonómia azt jelenti, hogy az államnak biztosítania kell azokat a jogi, szociális és kulturális feltételeket, amelyek a kisebbséghez (kollektívumhoz) tartozó állampolgár személyes esélyegyenlőségéhez szükségesek. A polgár teljes körűen használhassa anyanyelvét a politikai, gazdasági, kulturális életben, megtarthassa hagyományait, ünnepeit, viselhesse szimbólumait és így tovább, és mint polgár javasolhasson, vagyonából létrehozhasson etnikai alapú kulturális-gazdasági társulásokat, fenntarthasson etnikai, felekezeti alapon működő iskolákat. 2. Mindezek biztosításához viszont szükség van a második alapelv elfogadására: az állami szinten etnikai alapon szervezett országos hatókörű politikai és kulturális érdekképviseletre. Az állam adjon kollektív jogokat a meghatározott lélekszám feletti azonos etnikumú lakosságának. Vagyis az állam etnikai alapon polgárai egy csoportjának jogosítványokat biztosít és jogokat ad át. (Országos hatókörű kisebbségi tanácsok, országos ön- kormányzatok, a községben adott lélekszám-arány — 10 vagy 20 százalék — felett községi kisebbségi iskolák, vagy országos körzeti beiskolázású állami kisebbségi iskolák különböző — alap, közép, és felsőfokú — szinten stb.) Ezek biztosítják a perszoná- iís autonómiát élvező egyén szamara az intézményes Kereteket. 3. A harmadik alapelv: a területigazgatási autonómia lehetősége. Ennek alapeleme a községi autonómia, amikor a község lakossága az állam igazgatásrendszerének egészét nem sértve sajátos helyi intézményeket alkothat. Ez lehetővé teszi — de nem szükség- szerűvé —, hogy 51 százalékos jelenlét esetén az országos kisebbség nyelve a közösségen belül hivatalos igazgatási nyelvvé emelkedjék első vagy második nyelvként. A helyben jelenlévő nemzeti aránynak megfelelően kell tehát iskolákat is fenntartani. A községi autonómián túl lehetőséget kell biztosítani arra, hogy több, azonos etnikai többségű községből etnikai alapon szerveződő autonóm terület jöhessen létre. Vagyis az állam központi igazgatása átad bizonyos jogosítványokat a helyi, etnikai alapon létrejött területi-igazgatási intézményeknek. Ezek az alapelvek külön-külön nem, csak együttes létükben újak. A térség 1848 és 1990 közötti kisebbségpolitikájában (és törvényhozásában) kimutatható, hogy az autonómiák valamilyen szintjét minden itt kialakult államrendszer igyekezett biztosítani. Azt is mondhatnánk: a törvényhozásokban — általában a politikai elit által kidolgozott jogszabályokban — sokkal több a ma is hasznosítható elem, mint a pártpolitikai és a nemzeti értelmiség által hecceit nemzeti harcok kiáltványaiban, programdokumentumaiban. Csak néhány példa: a magyar politikai vezetőréteg levonta a térség első „nemzeti háborújának", 1848—49-nek a tanulságait, feladta 1848 doktriner liberalizmusát és megalkotta az 1849. júliusi nemzetiségi törvényt. Ez Európában egyedülállóan a teljes perszonális nemzeti autonómiát biztosítja, sőt községi szinten szavatolja a területi autonómia egyik alapelemét is, azt, hogy az igazgatás nyelve a helyi többség nyelve. Kulturális téren tehát területi autonómiát ad. Az 1868. évi nemzetiségi törvény a perszonális autonómia mellett (nyelvhasználat, oktatás alsó és középfokon, az anyanyelv haszná2995. nyár 52
