Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 1. szám - MAGYAR KÜLPOLITIKA - Vásárhelyi Miklós: Külpolitika az átmenet korszakában
Vásárhelyi Miklós maga ügyének tekintse a határokon kívüli magyarok sorsát. Nemzetközi konvenciók, szerződések és a gyakorlat támasztja alá ezt a jogot és kötelességet. Nem védhető és egyre ritkábban hangzik el az az ellenérv, hogy ez az érintett országok belügye. Az emberi jogok védelme, az anyanyelv használata, az iskolaügy, az egyenlő esélyek biztosítása, mindenfajta nyílt vagy rejtett diszkrimináció ellenzése — mindezek olyan követelések, amelyek széles körű nemzetközi támogatásra számíthatnak. Számos precedensre is lehet hivatkozni. Legutóbb az Írország és Nagy-Britannia közötti egyezmény legitimálta az ír kormánynak azt a jogát, hogy a maga ügyének minősítse az észak-írországi katolikus írek jogait. Ausztriának is nemzetközi egyezmény biztosítja a dél-tiroli németajkú állampolgárok ügyeibe való beleszólást. Ugyanez érvényes a finnországi svéd kisebbségre. Sem a magyar politika, sem a diplomácia nem merítette ki az ebben rejlő lehetőségeket. Összehangoltabb külpolitikával és kezdeményezőbb, aktívabb diplomáciával ezen a téren lényegesen többet lehetne elérni. Bonyolultabb a helyzet, amikor a nemzetiségek kollektív jogai, a magyar autonómia problémája kerül napirendre. Itt nincs általános séma, olyan normatív szabályozás vagy gyakorlat, amelyre hivatkozni lehetne. A konkrét helyzettől és az erőviszonyoktól függően eltérő megoldásokkal találkozunk. Tudomásul kell vennünk, hogy a számbajöhető országok, Nyugat-Európa, az Egyesült Államok, Kanada általában idegenkednek attól — belpolitikai meggondolások alapján is —, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásának ezt a formáját napirendre tűzzék, támogassák. (Franciaország— Korzika, Spanyolország—Baszkföld, Olaszország—föderalizáció.) Sőt, mint legutóbb Romániában tapasztalhattuk, a magyar kisebbségnek ezt a törekvését még a szövetséges ellenzéki pártok sem támogatták. A maximális célkitűzés megvalósítása egyetlen reális lehetőségének az európai integráció felgyorsulása tűnik. Az integráció feltétele a nemzetközileg elfogadott követelmények teljesítése, a legszélesebben értelmezett emberi jogok elismerése. Ezen maximális célkitűzéshez tehát csak úgy kerülhetünk közelebb, ha minden lehetséges eszközzel, minden fórumon a vitathatatlan normák teljesítéséért lépünk fel. A romániai és a szlovákiai helyzet ebből a szempontból nem biztató, de a nemzetközi légkör kedvező. Valamennyi közép-európai országnak létérdeke az integráció. Ennek sok egyéb érdeket, szempontot, így a nemzetiségi politikát is, alá kell rendelni. Az integráció útjai Az integráció — kulcskérdés. Nemcsak biztonságpolitikai és politikai szempontból, hanem ez a reális kitörési lehetőség a gazdasági nehézségekből is. A cél felé két fő vágány vezet: az egyik az Európai Unióba, a másik a NATO-ba. Sajátos, paradox helyzet állott elő. Voltaképpen a legjelentősebb haladást az első irányba értük el. Öt észig Külpolitika