Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Mizsei Kálmán: A sztálini kommunizmustól a Szolidaritás vezette nagykoalícióig
mulka és „hazai” kommunista, illetve részben volt szociáldemokrata gárdája átvette a hatalmat, Sztálin kiszolgálóit pedig eltávolították. 1956-ban a szocialista tábor két társadalma, a magyar és a lengyel jutott el a rendszerrel való nyílt szembefordulás vállalásáig. Lengyelországban a monolit hatalmi struktúra felbomlásához közvetve mindenképpen hozzájárult az egyház. Nem csupán arról van szó, hogy az egyházi doktrína alternatívát kínál a kommunista ideológiával szemben, hanem főleg arról, hogy a római katolikus egyház a maga szervezeti elveivel jelenti a legnehezebben semlegesíthető organizmust. Ennek az egyháznak a szervezeti központja az országon kívül van, független az uralmat gyakorló párttól és rendkívül zárt hierarchiája védelmet nyújt a behatolással szemben. A lengyel esetben ezen kívül különösen fontos tényező volt az ország nemzeti és vallási homogenitása. Annyira, hogy Normann Daries, a híres angol történész a nemzeti és vallási szempontból egységes Lengyelország megteremtését tekintette Sztálin egyik legnagyobb hosszú távú tévedésének. Keleten a nemzetiségi területeket vették el a lengyelektől, míg Nyugaton a hozzácsatolt területekről a németek milliói elmenekültek. Az egyház nagy befolyásának kétségkívül óriási szerepe volt abban, hogy rövid idővel a politikai helyzet destabilizálódása után, 1956—57-ben a termelőszövetkezeti struktúra szétesett falun. A tömegmozgalom élén azonban nem az egyház, nem is a katolikus értelmiség, hanem a korábbi sztálinista, most azzal szembeforduló revizionista fiatal káder- és értelmiségi réteg állt. Ez a revizionista vezetésű mozgalom végül is azért nem kezdeményezett nyílt társadalmi forradalmat (amint ez Magyarországon történt), mert Gomulkának, ellentétben Nagy Imrével, sikerült a nemzeti alternatíva szerepében fellépnie. Ezen kívül azonban rendkívül nagy szerepe volt éppen a magyar forradalom leverésének. Ez az egész tábor számára meghatározta, hogy hol vannak a desztalinizáció határai. Miután pedig Gomulka hatalomra jutását a nép saját győzelmeként ünnepelte, rögtön elkezdődött a hierarchikus pártállami struktúra restaurációja, most már az új első titkár irányításával. A lengyel október nagy tévedése az volt, hogy — a lengyel politikai kultúra messiásváró hagyományainak is megfelelően — nem követelte a struktúrák megváltoztatását, hanem megelégedett a személyi cserékkel a hatalomban. Persze a magyar forradalom leverése után nagyon is kérdéses, hogy 1956-ban kínálkozott-e Lengyelországban tényleges, más út. 59
