Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 1. szám - Jordán Gyula: A kínai hadsereg és a reformfolyamat
a hadseregnek nincsenek saját, időnként jól körülhatárolható testületi érdekei. Alapvető, a rendszer lényegét érintő kérdésekben így nem valószínű a két intézmény éles elhatárolódása és szembekerülése, ami nem vonatkoztatható az egyes konkrét lépések, problémák sokaságára. Az 1987. decemberi KB-plénummal elindított reformfolyamatnak a hadsereget érintő törekvései nagyjából a következőkben jelölhetők meg:8 a szigorú párt- és kormányzati ellenőrzés helyreállítása, illetve kialakítása; a hadsereg katonai funkcióra történő korlátozása, bizonyos mértékig és értelemben depolitizálása; professzionalizálása, a képzettség emelése; a kiképzés minőségének javítása; az ország modernizálása részeként az egész nemzetvédelem korszerűsítése. Mindenekelőtt azonban értékelni kellett a hadsereg múltbeli szerepét, különösen a kulturális forradalom tragikus évtizedeiben. Hivatalos formában ezt az 1981-es KB-határozat végezte el, amely állást foglalt a párt 1949 utáni történetének néhány kérdésében^ A nyilvánvaljóan kompromisszumokat tükröző dokumentum egészében igen dicsérően szól az NFH tevékenységéről, amely „betöltötte a népé demokratikus diktatúra szilárd tartóoszlopának szerepét”. A dokumentum a hadsereg magatartását a „kulturális forradalom” alatt egyetlen mondattal intézi el, szükségesnek ítélve akkori beavatkozását: „A helyzet stabilizálásában aktív szerepet játszott, de tevékenysége bizonyos negatív következményekkel is járt.”9 A kompromisszumra törekvésen túl nyilván jelentős súllyal esett latba, hogy a hadseregnek döntő szerepe volt a „négyek bandája” eltávolításában, majd az ezt követő konszolidációban. A párthoz (és a közvéleményhez) hasonlóan a hadsereg is nyilvánvaló megosztottsággal reagált Mao és gondolatai újraértékelésére, de ugyanez mondható el a reformfolyamat legkülönbözőbb lépéseivel kapcsolatban is. Az NFH szerepe A hadsereg politikai szerepét különböző módon igyekeztek pontosan meghatározni. A megközelítések jellemző tendenciája az volt, hogy a hadsereg politikailag szorosan a párt ellenőrzése alatt álljon, míg katonai, szakmai téren nagyobb függetlenséget élvezzen.10 Mindenekelőtt az NFH politikai szerepét szentesítő ideológiai alapokat törekedtek megingatni. A kulturális forradalom bírálata és elutasítása, elsősorban a három „támogatás” és a két „katonai” elvé (a baloldal, az ipar és a mezőgazdaság támogatása; katonai igazgatás, katonai kiképzés) demonstrálja ezt. További jelentős lépés volt a párt, a kormányzati 74
