Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Arday Lajos: Jugoszlávia háború utáni újjászületése és helyzete - ma
nopolhelyzetét és az addigi szocialista vívmányokat, lehetővé tette, hogy a JKSZ Sztálintól független erőként lépjen fel a nemzetközi munkásmozgalomban.12 Felülvizsgálták a párt és az állam szerepét. A VI. pártkongresszuson, 1952-ben kifejtett — és mindmáig érvényesnek tekintett — tézisek szerint a párt feladata nem az államapparátuson keresztül érvényesítendő közvetlen irányítás, hanem az eszmei-politikai vezető szerep. A változást a párt nevének módosításával is kifejezésre juttatták, visszatérve a marxi „szövetség"’ elnevezéshez, felvették a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége nevet. A szovjet modell tudatos tagadásaként kétségbe vonták az állam mindenek fölött való, központi irányító szerepét a szocializmus építésében. A marxizmus klasszikusainak tanítását úgy értelmezték, hogy az állam elhalása nemcsak lehetséges, hanem szükséges annak elősegítése általában is szocializmus építése folyamán, különösen az adott jugoszláviai viszonyok között. Ügy vélték, hogy az önigazgatás szerveinek létrejöttével az állam funkciói fokozatosan a dolgozók kezébe kerülnek gazdasági és közigazgatási téren egyaránt. Az állami tulajdon a társadalmi tulajdon legalacsonyabb szintű formája, így át kell adnia helyét a termelők közvetlen irányítása alatt álló csoport-, azaz társadalmi tulajdonnak.13 Az ennek szellemében végrehajtott módosítások következményeként az 1960-as évek elején felszámolták a megyéket és a járásokat, és ezt követően kialakult a ma is érvényben levő háromszintű (ön)igazgatási rendszer: a szövetségi, köztársasági, (tartományi) és községi. Sztálin halála után az 1950-es évek közepétől lassan megkezdődött a viszony javulása Jugoszlávia és a többi kelet-európai ország között, a látványos kibékülés Hruscsov belgrádi látogatásával (1955. május 26. — június 3.) valósult meg: a nyilatkozat nemcsak Tito és társai rehabilitá- sát, így Jugoszlávia győzelmét jelentette, hanem rögzítette a kelet-európai országok és pártjaik egyenjogúságát, elvetette a belügyekbe való beavatkozását. Így a nemzetközi helyzet kedvező alakulása is hozzájárult két nagy fontosságú döntés meghozatalához 1955 őszén: megszüntették a nehéz- és hadiipar kiemelt fejlesztését, nagyobb figyelmet fordítottak a feldolgozóipar és a szolgáltatások kiépítésére, és egy évtizeden át tartó szükségállapot után hozzáláttak az életszínvonal emeléséhez. Az 1953 januári alkotmánytörvény alapján az önigazgatás elvét érvényesítették a legfelsőbb szinten is. Minisztériumok tucatjait számolták fel szövetségi és köztársasági szinten egyaránt. (Már 1950 és 1952 között megszüntették — a szovjet mintára létrehozott — ágazati minisztériumokat, a kormányban csak egy iparügyi minisztérium maradt.) Helyükbe 5 szövetségi államtitkárság lépett (külügyi-, belügyi, hadügyi, népgazda148
