Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Mezei Géza: Szocializmus egy fél országban
tekintett és gyakran még keményebb jelzőkkel illetett másik Németországgal szemben 1965 decemberében Erich Honecker megállapította, hogy az NDK „tiszta állam, amelyben az etika, az erkölcs, a becsület és a tisztesség szilárd normái érvényesülnek”.56 A kelet—nyugati enyhülés kibontakozásával (szovjet—nyugatnémet tárgyalások, „keleti szerződések”, négyhatalmi megállapodás Berlin státuszáról, SALT megbeszélések) a kölcsönös kompromisszumok e bonyolult rendszerében a hajthatatlan NDK álláspont — és Ulbricht — számára csak a visszavonulás maradt. Az utód, Erich Honecker a Szovjetunió vezető szerepét a német párt számára kezdettől fogva kötelező érvényűnek tekintette. Igaz, nem az ötvenes évek totális függőségének formájában, de az NDK politikáját ismét alárendelték a Szovjetunió általános politikai stratégiájának. A hetvenes évek elején ez az irányvonal jelentős sikereket hozott: a német—német dialógus előrehaladtával, a két német állam közötti kapcsolatok normalizálása után elérkezett az NDK nemzetközi elismerésének és felértékelődésének időszaka.57 A német—német dialógus kibontakozásával váratlanul megnövekedett a nemzetfogalom jelentősége. Az NSZK új keleti politikájában ugyanis e fogalom meghatározó szerepet játszott: miután a Brandt-Schell-kor- mány elismerte a két német állam létét, a német egység nem az egységes német államot jelentette többé, hanem a „továbbra is létező egységes német nemzeti közösség” feltevésében fejeződött ki. Willy Brandt az 1970-es kasseli találkozón ezt a következőképpen határozta meg: „Manapság a németeket nemcsak a közös nyelv, a közös történelem és az összetartozás továbbélő, tartósan fennmaradó érzése köti össze, hanem a második világháború okozta megosztottság közös sorsa is.”58 Mindenesetre Brandt kancellár alighogy magáévá tette azt az álláspontot, amelyet az NDK korábban szintén vallott (két állam Németország területén, amelyek azonban nem jelentenek külföldet egymásnak, mert ugyanazon nemzethez tartoznak) Stoph miniszterelnök a „nemzet egységét”, mint „valóságtól elrugaszkodott vélekedést” utasította vissza. Az erfurti találkozó tömeghatása, a másik Németország kancellárjának önfeledt éltetése megmutatta: mindkettőjüknek igaza volt, amikor egyikük a német nemzet egységéről beszélt, s másikuk pedig tartott attól. Az 1971 júniusában megtartott pártkongresszuson ezért Erich Honecker arra hívta fel a figyelmet, hogy a „nemzeti kérdés megítélésénél annak osztálytartalmából kell kiindulni, mert a (szocialista) forradalom az emberi társadalom összes létformáját alapjaiban újítja meg.” így az NSZK-ban a „polgári nemzet” él tovább, míg az NDK-ban egy újtípúsú közösség formálódik: a szocialista nemzet. Természetesen a nemzet „burzsoá—voluntarista—biologikus felfogásának” az „egységes 142
