Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Mezei Géza: Szocializmus egy fél országban
legalábbis három, egymással eminensen összefüggő problémát vet fel, amelyekre nemcsak a németeknek, hanem a nagyhatalmaknak is egyszerre kell választ találniuk: a gazdasági együttműködés, a politikai integráció és a katonai biztonság problémájára. Beágyazódhat-e például a politikailag valamilyen formában egyesített Németország az Európai Közösségekbe (és a NATO-ba) úgy, hogy keleti felén továbbra is szovjet csapatok állomásoznak majd? Vagy e politikai képződményt inkább „semlegesíteni” és demilitarizálni kellene, amit a németeket ellenőrző gyámhatalmak az egység „árának” szabhatnának? Csak egyetérthetünk hát a neves amerikai politológussal, Stanley Hoffmannal, hogy a legutóbbi hónapokban — váratlanul, ám mégsem egészen meglepő módon — „a világ ismét felfedezte a paradoxonokban oly gazdag német problémát”.46 Ezért e tanulmány keretében érdemes áttekintenünk még, hogy miként változtak a német egységre vonatkozó kelet-német (és attól elválaszthatatlanul, pontosabban azt mértékadóan befolyásolva — szovjet) percepciók a demokratikusnak nevezett német köztársaság eddigi fennállása folyamán. A német kérdés rendezetlensége és az NDK Az NDK helyét Kelet-Közép-Európában mindenekelőtt az határozta meg, hogy a fél országban épülő szocializmus státusdeficitjéből fakadóan a többi népi demokráciánál sokkal inkább a szovjet gyámhatalomra volt utalva. Tekintettel a két szövetséges közötti kapcsolatok sajátos jellegére, feltételezhetjük, hogy a Szovjetunió Németország-politikája alapvetően befolyásolta az NDK — változó — törekvéseit az „össznémet” szintéren. Ez a helyzet persze korántsem jelentette azt, hogy a két állam, a két párt viszonya ellentmondásmentes lett volna. Ezért talán nem haszontalan annak vizsgálata, hogyan alakultak a demokratikusnak nevezett német állam elképzelései a nemzeti kérdésről — és miként változtak a szovjet politika prioritásai e tekintetben. 1949. október 13-i üdvözlő táviratában J. V. Sztálin az „egységes, demokratikus és békeszerető Németország alapkövének” nevezte az NDK megalakulását és ezt „fordulópontnak” vélte „Európa történelmében”. Igaz, ezt az európai történelmi fordulópontot mások csak évek múltán észlelték, sőt államukat kezdetben maguk az NDK vezetői is mindenekelőtt provizóriumnak tekintették. Akkor még úgy tűnt, semmi sem fontosabb számukra, minthogy az NDK egy egységes Németország része legyen majd. 1950 februárjában G. Dertinger külügyminiszter a „békeszer138
