Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Mezei Géza: Szocializmus egy fél országban
határozatot, hiába fogalmazta meg az éppen ülésező PB határozata, hogy „teljesen elhibázottnak tartja.. . a normák emelését”22 a tiltakozó akció általános sztrájkmozgalommá terebélyesedését már nem lehetett megakadályozni. Június 17-én délelőtt Berlinben a Strausberger Platzon 20 ezer építőmunkás gyűlt össze, immár a kormány lemondását és szabad választásokat követelve, a Walter Ulbricht Stadionban pedig 15 ezer vasmunkás hasonló követelésekkel tüntetett. Az Alexanderplatz körül már kilenc óra után feltűntek az első szovjet páncélozott harci járművek, majd a déli órákban a Potsdamer Platzon, a Leipziger Strassen és az Unter den Lin- denen szovjet T—34-esek vonultak fel, miután pedig a több ezer tüntető ünneplése közepette lekerült a vörös zászló a Brandenburger Tor tetejéről, eldördültek az első sorozatok is. Déli egy órától Dibrova ezredes, Berlin keleti szektorának katonai parancsnoka kihirdette a rendkívüli állapotot. A sztrájkok és tüntetések nem korlátozódtak Berlinre, 1953. június 17-én az NDK 272 helységében került sor ilyen megmozdulásokra, ezek méreteit az is jól mutatja, hogy a szovjet hatóságok 167 városban illetve kerületben rendelték el a rendkívüli állapotot, amely legtovább (július 9.) Kelet-Berlinben és Lipcsében volt érvényben. A tiltakozó mozgalom törekvéseit jól tükrözi az a távirat, amelyet a bitterfeldi sztrájkbizottság intézett a kormányhoz, követelve az ún. német demokratikus kormány lemondását, mivel az választási manőverrel került hatalomra, ideiglenes kormány alakítását a haladó dolgozók képviselőiből, Nyugat-Németország összes demokratikus pártjának engedélyezését, szabad, titkos és közvetlen választásokat négy hónapon belül; az összes politikai fogoly szabadon bocsátását, a zónahatár azonnali megszüntetését, az életszínvonal stabilizálását, az ún. nemzeti hadsereg azonnali feloszlatását.23 A tiltakozó mozgalom központjait Kelet-Berlin és környékén túl a közép-német és szász iparvidékek központjai: Bitterfeld, Drezda, Halle, Merseburg, Lipcse, valamint Magdeburg, Gera, Jena és környéke jelentették. E mozgalmak visszaszorítása után, ami egyebek között azzal is járt, hogy fontos közlekedési csomópontok, üzemek még hetekig szovjet katonai ellenőrzés alatt maradtak, az NSZEP KB június 21-i nyilatkozata szerint „ismét normális mederben folyt a munka. Sok provokátort letartóztattak, a többiek jelenleg nem mernek mutatkozni. A rend és a nyugalom azonban még nem állt helyre végérvényesen”. A nyilatkozat is elismerte „a munkások egy részének elkeseredettségét”, mivel „számukra még nem világos, hogy a fasiszta provokáció leverése az ő érdekükben is történt”.24 Az „ellenséges érvek szétzúzása” végett június végén nagyszabású politikai gyűlésekre került sor a PB tagjainak részvételével, mivel Otto Grotewohl megállapítása: „ha a munkástömegek nem értik meg 129
