Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Fülöp Mihály: Románia politikája 1944 augusztusától 1989 decemberéig
álló személyiség funkcióhalmozásának, személyi hatalmának tényét. N. Ceausescu megválasztása a Romániai Szocialista Köztársaság első államelnökévé a párttitkár de facto már hosszú ideje fennálló, az állami élet területére is kiterjedő teljhatalma de jure elismerését fejezte ki. Az RKP KB — az „őrségváltás” második szakaszának befejezéseként — elfogadta az 1961 óta hivatalban lévő I. G. Maurer miniszterelnök „egészségügyi” okokra hivatkozva benyújtott lemondását, és Manea Manescut bízta meg ezzet a tisztséggel. Az RKP XI. kongresszusa a „régi gárda” eltűnését jóváhagyva szentesítette a főtitkár-köztrásasági elnök személye körül artikulálódó román politikai rendszer kialakulását. A hetvenes évek második felében megindult az „őrségváltás” harmadik hulláma: N. Ceausescu csoportjának „alapító” tagjai — miután a „régi” gárda emberei elvesztették pozícióikat — feleslegessé váltak. V. Trolin, P. Niculescu-Mizil. Gh. Radulescu, I. Iliescu a főtitkár politikájának gazdaságpolitikai vonatkozásaival került szembe, és a központosítás növekedését maximalizáló, jelentős társadalmi áldozatvállalással járó politika egyes vonásait bírálták. Néhány év alatt kikerültek a vezetésből, marginalizálódtak, s helyükbe N. Ceausescu politikáját fenntartás nélkül helyeslő vezetők kerültek. A káderrotáció a hatalomgyakorlás eszköze lett, gyakorisága és áttekinthetetlensége — a szervezeti változások sokaságával együtt — szinte megbénította a párt- és állami apparátus normális működését. A politikai vezetésben senki sem mentesült a káderrotáció elvének érvényesítése alól, és egyre több funkciót halmozott az elnök-főtitkár családja. N. Ceausescu 1977—1978 után egyre inkább olyan benyomást keltett, hogy kizárólag csak a rokonaiban bízik. Az elnök felesége, három testvére, fia, sógora a párt- és állami apparátus kulcspozícióiba kerültek: (belügy, nemzetvédelmi, mezőgazdasági miniszter, OTH, tudományos és műszaki tanács elnök, UTC (KISZ) első titkár). A „káderrotáció” pedig a politikai vezetőréteg összetartását gyengítve, sokáig meggátolta a pártfőtitkártól független csoportosulások létrejöttét. A csúcsszervekig mindenütt az elmosódott egyéniségű végrehajtók jelenléte volt a jellemző, akik nem rendelkeztek múlttal, tekintéllyel, tömegbázissal, de hatalommal sem igen, tisztában voltak teljes függőségükkel, önnön kreatúra jellegükkel és eszköz szerepükkel, s ha esetleg pillanatokra elfelejtették volna, a sűrű és látványos cserék, leváltások ezt eszükbe juttatták, mint ahogy lehetetlenné is tették meggyökeresedésüket. A társadalmi elégedetlenség pedig nem szervezett politikai ellenzéken keresztül, hanem elszórt, spontán, egymástól elszigetelt sztrájkokban, tiltakozásokban tört felszínre (1972, 1977, 1981 Zsil-völgye), s ezeket a megnyilvánulásokat a román hatóságok nagy eréllyel felszámolták. A román nemzet habitusa, tömeglélektani sajátosságai, de az erőszakszervek ereje 115
