Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Fülöp Mihály: Románia politikája 1944 augusztusától 1989 decemberéig
tagországok közötti együttműködést hatékonyabbá tevő koncepciók — amennyiben nem segítették elő a gazdaságfejlettségi szintek kiegyenlítését, vagyis Romániának a fejlettebb gazdaságok szintjének utolérését — feltétlenül előbb vagy utóbb Rimánia ellenállásába ütköztek volna. Amikor 1961 őszétől kezdve előtérbe kerültek a gazdasági együttműködés továbbfejlesztésének olyan javaslatai, mint az ipari szakosítás — amely egyes termékek, esetleg ágazatok termeléséről, illetve fejlesztéséről való lemondást jelenthetett volna — és 1962 őszén a KGST-szintű központi tervezés — amely többek között a gazdasági erőforrások tagországok közötti megosztásával, átcsoportosításával járhatott volna — Románia és a KGST-partnerei közötti viták elkerülhetetlenül politikai jelentőséget nyertek, és a nézeteltérések nyilvánosságra kerültek. 1961-től a nézeteltérések természete megváltozott. A KGST-tagországok eltérő gazdasági érdekeiket konkrétan megfogalmazták a „szocialista nemzetközi munka- megosztás továbbfejlesztéséről” szóló vitában. Románia szembefordulása a KGST-vel gazdaságfejlesztési stratégiájának védelme következtében történt, és ebben megnyilvánult a gazdaságilag kevésbé fejlett tagország történelmi feladata megoldásának — a fejlettebb tagországok gazdasági színvonalához felzárkózás — parancsoló szükségszerűsége. Mindazonáltal a román külpolitikai vonal fordulata ennél mélyebb belpolitikai motiváción alapult. Gheorghiu-Dej és a román pártvezetés a régi vonal mellett kardoskodott és — 1956, de különösen 1961 után a korábbi politikai gyakorlat lényeges vonásainak helyességét megkérdőjelező változások hatására — ezen az alapon került szembe a Szovjetunió és szövetségesei politikájával. Gheorghiu-Dej külpolitikája deffenzív jellegű volt, mivel a változatlan belpolitikai gyakorlat és célok védelme jegyében alakult ki. A román bélés külpolitika szoros összefüggését bizonyítja, hogy a külpolitikai kezdeményezések jogosságának a hazai politikai közvélemény előtti — lényegében nacionalista jellegű — igazolása belpolitikai legitimáló funkciót töltött be. A politika kialakításánál hiányoztak az elvont, elméleti jellegű megfontolások, az ideológiai „elhajlás” a kommunista ortodoxiától, mert a kezdeményező lépések nem a politikai látásmódok alapvető különbségeiből, hanem a román vezetés hatalmának megőrzésére irányuló törekvéseiből, az iparosítás feszítő problémáiból, a szovjet-román kapcsolatok ezek következtében kialakuló nehézségeiből születtek. A román külpolitikai eltéréseket e keretek között az 1964—1985-ös időszakban szovjet oldalról nagyfokú megértéssel és türelemmel kezelték. Egyes szovjet értékelések szerint ezek nem sértették a Szovjetunió alapvető biztonsági, politikai és gazdasági érdekeit. A szovjet külpolitika az 1961—1964-es időszak (s a korábban Jugoszláviával folytatott vita) poli111
