Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Mizsei Kálmán: A sztálini kommunizmustól a Szolidaritás vezette nagykoalícióig
nagykoalícióhoz. Ebben a LEMP megtarthatta ugyan a hadügy- és bel- ügyminiszteri tárcát, de ez már csak azért sem a pártapparátus uralmát megőrző kompromisszum volt, mert ezeket a posztokat sem polgári politikusok, hanem eltérő szervezeti érdekeket megjelenitő főtisztek kapták. De a további — így a fontos külkereskedelmi — tárca sem apparátusi emberek, hanem a választáson sikeresen szereplő LEMP-tagoknak jutott. A régi apparátus hatalmi bázisa a területi irányításra szorult vissza, ahol csak 1990-ben tartanak általános választásokat. A Szolidaritás képviselője kapta a kulcsfontosságú pénzügyi, ipari és külügyminiszteri tárcát. A Szolidaritást alkotó erőknek a hatalmi struktúrában való elhelyezkedésében azonban figyelemre méltó dolgok történtek. A választások nagy nyertesei a Szolidaritás baloldali (szociáldemokrata és baloldali keresztény) aktivistái voltak. Az ő jelenlétük volt a meghatározó a kerékasztal-tárgyalásokon és ők kerültek többségbe a képviselők soraiban is. Ezt a körülményt sokan bírálták, hiszen nem tükrözte az ellenzéken belüli valóságos erőviszonyokat és valójában abból következett, hogy a Szolidaritásnak a folyamatok sodrában nem volt ideje saját soraiban választásokat tartani. így Walesa kezében nagyon nagy hatalom összpontosult. A belső demokrácia hiánya olyan személyiségeket is a választásokkal szembeni passzív hozzáállásra késztetett, mint a később miniszterelnökké választott Mazowiecki, aki például nem indult képviselőjelöltként. A kormány összetétele már részben a korrekció szándékát tükrözte. Mazoviecki a katolikus értelmiség reprezentánsa. A gazdasági tárcákat a liberális nézeteket valló közgazdászok kapták, s a kormányban hely jutott a jobbközép ifjúreprezentánsoknak, a püspöki kar támogatását élvező Aleksander Halinak is. A KOR egykori vezető személyiségei közül Kuron kapta a munka- és szociális ügyek minisztériumát. A kormány, összetételének megfelelően, szigorú és a radikális rendszerváltás szempontjait előtérbe helyező gazdaságpolitikát dolgozott ki. Ebben a kulcsszavak a privatizálás, a pénzügyi és monetáris szigor és az állami túlszabályozás visszaszorítása. Az ellenzéket a jelenlegi időszakban már csupán az a közös érdek tartja össze, hogy a pártállami struktúrát végérvényesen felszámolják. Noha az 1989. tavaszi kerékasztal-tárgyalásokon elsősorban kivívni óhajtott engedmény a szakszervezet legalizálása volt, éppen e tekintetben tűnik gyengébbnek a Szolidaritás. A szerveződési szabadság ellenére az üzemekben nem egyértelműen erősebb, mint a korábbi hivatalos, ma inkább balos ellenzéknek tekinthető szakszervezet. A megváltozott status quo körülményei között természetesen nincs akadálya új pártok létrejöttének. Az újonnan alakuló politikai szerveze73
