Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)

1990 / 2. szám - Mizsei Kálmán: A sztálini kommunizmustól a Szolidaritás vezette nagykoalícióig

Ezek tipikusan bérsztrájkok voltak és a várakozásokkal ellentétben nem vezettek tömeges szolidaritási sztrájkokhoz.

Ez azért figyelemre méltó, mert 1981 decembere óta a Szolidaritás meghirdetett célja a rendszer meghátrálásra kényszerítése volt egy elsöprő erejű országos sztrájk segítségével. Most azonban bebizonyosodott, hogy a Szolidaritás vonzereje már nem a régi. Valójában ez volt az egyik oka annak, hogy a rendszer — konkrétan Kiszczak tábornok, belügyminiszter — a következő, augusztusi sztrájksorozat idején tárgyalási ajánlatot tett Walesának, a Szolidaritás elnökének.

A tárgyalási ajánlat másik oka természetesen a nemzetközi elvárás volt. A Nyugat még mindig a Szolidaritást tekintette a nép egyedüli képviselőjének, a demokrácia biztosítékának. A gorbacsovi szovjet vezetés pedig már távolodott a szovjet hatalom korábban megindíIhatatlannak tűnő doktrínájától, amely szerint csak a testvérpártok egyeduralma és a Szovjetunióéhoz hasonló társadalmi rendszere biztosíthatja Moszkva kelet-európai geostratégiai érdekeit. Előtérbe került a társadalmi béke szempontja — messzemenő doktrinális engedmények árán is.

Végül pedig a tárgyalások felé terelte a lengyel hatóságokat annak felismerése, hogy az 1981 decemberi megoldás nem eredményezhetett egy egységes konszolidációs folyamatot. A tárgyalásokra ennek ellenére csak 1988 végén kerülhetett sor, mert az őszi hónapokban mindkét táborban a radikalizmus került lépéselőnybe. A pártban és az erőszakszervek vezetésében erősen tartotta magát az az álláspont, hogy Jaru- zelskiék engedékenysége túlzott. Kisebb volt ugyan a jelentősége, de az ellenzékben is erőteljesen bírálták Walesát azért, mert nem szabta meg a tárgyalások előfeltételeként a független szakszervezet elismerését. Különösen a munkásság fiatalabb korosztályában volt népszerű a radikalizmus: 1981 óta egy új generáció nőtt fel és hallatta hangját. Az egyház moderáló szerepe most is érvényesült. A katolikus papság fellépett a sztrájkotokkal szembeni brutális fellépés ellen és közvetítőként igyekezett elősegíteni a két fél megegyezését.

Rakowskit 1988 őszén iktatták be, mint miniszterelnököt. Feladata az igazi pluralizmust és a kerékasztal-tárgyalást helyettesítő népfrontos ízű reformpolitika kialakítása volt. Rakowski nagy lendülettel látott hozzá a gazdaság liberalizálásához és lökést adott a gazdaság tulajdoni pozíciója átalakításának. Ennek a folyamatnak a nagy társadalmi vitát kiváltó eleme az volt, hogy a jogalkotás széles körben lehetőséget adott a vállalatvezetői rétegnek üzemeik részbeni olcsó privatizálására, illetve bérbevételére. A Rakowski-féle gazdaságpolitika másik sokat bírált eleme az infláció jelentőségének lebecsülése volt. 1988-ban összességében már 60 százalék feletti volt a fogyasztói árnövekedés.

70