Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Mizsei Kálmán: A sztálini kommunizmustól a Szolidaritás vezette nagykoalícióig
E két alapvető szempont érvényesítése alakította Lengyelország határait, oly módon, hogy az országot a második világháborút követően úgy tolták el Nyugat felé, hogy a lélekszámot tekintve viszonylag legtöbbet veszített nép a győztes hatalmi státusa ellenére is jelentős területveszteséget szenvedett. A keleti határ gyakorlatilag az első világháború végi ún. Curzon-vo- nal lett, azaz a két világháború között soknemzetiségű országról leválasztották a litván, a belorusz és az ukrán nemzetiségeinek túlnyomó többségét. A keleti határok kérdésében a nyugati hatalmak nem tudtak szembeszállni a szövetséges Szovjetunióval, amelynek katonai dominanciája e területen teljes mértékű volt. Paradox módon Anglia sem emelt szót ez ellen, jóllehet hat évvel korábban éppen a Lengyelország elleni agresszió robbantotta ki a második világháborút. Lengyelország nyugati határait pedig Nyugat felé tolták el, azaz Sziléziában, Poroszországban és Pomerániában a lengyelek volt német területeket kaptak kárpótlásul. A határkérdést Sztálin agyafúrt módon, több szinten használta ki hatalmának stabilizálására. Ezzel egyrészt biztosítani tudta a Lengyel Munkáspárt bizonyos (még így is szerény) mértékű legitimitását. A történelmi pártok — így a szovjet dominanciát ellenzők gyűjtőerejévé vált Lengyel Néppárt — politikájukban a nyugati támogatásban bíztak. A nyugati hatalmak azonban képtelenek voltak konzekvens álláspont kialakítására. A szovjet—lengyel határt nem tudták megkérdőjelezni, de azt követően a szövetségi viszonyt a feltartóztatási politikával váltották fel, érdekeik ugyanis akkor már a szovjet befolyás alá tartozó Lengyelország nyugati határainak kiterjesztése ellen irányultak. (Valószínűleg elvi aggályaik is lehettek.) így a történelem lengyel politikai erők legfőbb szövetségeseikre nem támaszkodhattak az alapvető kérdésben. A Vatikán és a mélyen katolikus lengyelek viszonyából adódóan ugyanakkor a pápai állam következetesen latba vetette tekintélyét a nyugati határok megváltoztatásával szemben. A lengyel kommunisták viszont egyetértettek a megváltoztathatat- lannal: a keleti határoknak a Szovjetunió javára megvalósított revíziójával, viszont az „igazi” lengyel hazafi szerepére tartottak igényt azért, mert kiálltak a nyugati határok ügyében a maximális lengyel igények mellett. A túlnyomórészt agrárius lengyel társadalomban meggyökeresedni nem tudó, két világháború közötti lengyel kommunista mozgalmat az ország német—szovjet felosztása előtt 1938-ban Sztálin felszámolta, vezetői a koncepciós perek áldozataivá váltak. A mozgalom 1942-ben a szovjet politikai érdekeknek megfelelve Moszkvában alakult újjá (Dziewanowski 1987), Sztálingrád után pedig megszűnt a Szovjetunió érdekeltsége a lon56
