Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Nagy Miklós - Póti László: Demokrácia és reform Európa keleti felében
és tudta többé hozzá hasonlóan kormányozni a Szovjetuniót és a nemzetközi kommunista mozgalmat. Abszurd korszak zárult le, amely nemzetek tragédiájává vált. Sztálin személyének groteszk dicsőítése nem csupán egy földi halandó esendőségéből, hanem a szovjet rendszer természetéből is fakadt. A megfélemlítés önmagában nem magyarázta a nép önkéntes alávetettségét, a kollektív megtorlás elviselését. Sztálin azonosult, azonos volt a Szovjetunió Kommunista Pártjával. A „párt”, a „forradalom”, az „osztály” szavaknak emberfeletti minőséget tulajdonítottak. A cél és az eszköz absztrakttá, valóságosan túlivá vált: az absztrakciók megtestesülése egy élő ember lett. Ha a véletlent, az inerciát, az emberi tévedést kizárjuk a történelemből, az egyszerűbb gazdasági vagy politikai esemény is csodának, vagy árulásnak tekinthető. Az orosz szocializmus tragédiája, hogy igazi tömegérzésekből született és a sztálini rendszerig jutott el. Sztálin nem saját korának, ideológiájának és társadalmának elkerülhetetlen terméke volt. Noha államférfiúi képességekkel rendelkezett, gátlástalansága, bűnös kegyetlensége, megszállottsága csak egy szovjet típusú rendszerben okozhatta egy egész nemzet tragédiáját. N. Sz. Hruscsov elsőtitkársága időszakában (1953—1964) kísérletet tett a sztálini örökséggel való szembeszállásra. Az utódok azonban maguk is Sztálin emberei voltak, részesei a rendszernek. Az „új vonal” kidolgozása (1953—1955) ezért csak részlegesen vizsgálta felül az addigi bel- és külpolitikát, a háborút követő időszak demokratikus kezdeteihez, a nagyhatalmi együttműködés gondolatához való visszatérés felemásra sikerült. A „kollektív vezetés” bevezetése a kelet-európai államokban különböző módokon történt. A magyar vezetés új összetételét az 1953. júniusi moszkvai tárgyalásokon a szovjet pártelnökség döntötte el. A berlini válság megmentette Ulbrichtot a leváltástól, Csehszlovákiában Klement Gottwald 1953. március 14-i halálát követően Zápotocky, majd halála után Novotny vette át funkcióit. Lengyelországban az „új vonal” 1954—1955- ben elindította a rehabilitálásokat, Bierut, Zawadski és Czyrankiewicz vezetése később lehetővé tette a békés kibontakozást. Romániában Gheorghiu-Dej 1954. április 16-án kivégeztette potenciális ellenfelét, Lucretin Patrascanut, miután két évvel korábban Moszkva támogatását élvező riválisait, Ana Paukert, Vasile Lucát és Teohari Georgescut távolította le a vezetésből. 1954 áprilisa és 1955 októbere között így is kénytelen volt átadni első titkárságát Gheorghe Apostolnak. Még Albániában is Enver Hodzsa rákényszerült arra, hogy 1954 júliusában Mehmet Séhut bízza meg a miniszterelnökséggel. Bulgáriában — a Malenkov szovjet miniszterelnök nevével fémjelzett „új vonal” időszakában — Csevenkov önkritikája után Todor Zsivkov lett a BKP első titkára, s ezt a tisztséget három és fél évtizeden át sikerült megtartania. 7
