Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Dunay Pál: Gerard Holden: A Szovjetunió biztonságpolitikája és a Varsói Szerződés
SZKP XIX. konferenciájának és a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé varsói ülésének rövid értékelése sem hiányzik a könyvből. A Varsói Szerződéssel foglalkozó irodalom több irányzatra osztható. Nyugaton a katonai közönségnek szánt elemzések az erőegyensúly kérdése felől közelítenek, s az a feltevésük, hogy „a Szovjetunió és a Varsói Szerződés katonapolitikája adottság, amelyre a Nyugatnak kell választ találnia”. Az ezzel ellentétes megközelítés teljesen a belső kérdésekre összpontosít, s „szinte fogalmilag kizárja annak lehetőségét, hogy a Varsói Szerződés hagyományos külső biztonsági funkciókat töltene be”. A két szélsőség között elhelyezkedő — jobbára amerikai — nézetek széles skálája elsősorban a szervezet belső összetartó erejével és megbízhatóságával foglalkozik, mint olyan kérdésekkel, amelyekre az Egyesült Államok külpolitikájának reagálnia kell, s teljesen megfeledkeznek arról, hogy Nyugat-Euró- pában ezeket másként láthatják. „Ezek az elemzések gyakran vezetnek leegyszerűsített javaslatokhoz a Varsói Szerződés azonosított gyenge pontjaira történő nyomás gyakorlásáról”. (4. 1.) A szervezet funkcióit illetően Nyugaton a belső, elnyomó feladatokat állítják előtérbe, s elhanyagolják a keleteurópai országok szemszögéből kétségkívül meglévő biztonsági szükségletet, amit a Varsói Szerződés kielégíthet. A kelet-európai irodalom a belső kérdések vizsgálatát teljesen mellőzi, s a szervezet szerepét az európai békéhez és biztonsághoz nyújtott hozzájárulásából ítéli meg. Holden természetesen maga sem kerülheti el azt, hogy valamelyik kategóriába besorolják, bár kétségkívül arra törekszik, hogy objektív képet rajzoljon a Varsói Szerződésről. Ennek alapján a szervezet külső (kelet—nyugati) biztonsági funkciókkal és belső válságmegoldó feladatokkal egyaránt rendelkezik. Holden azonban kellő tisztelettel viszonyul témájához, s ezáltal sikerrel kerüli el azt, hogy a politikai valóságtól elrugaszkodott javaslatokat tegyen arra vonatkozóan, mit kellene tenniük a Varsói Szerződés tagállamainak, illetve nyugati partnereiknek. A kötet első fejezetei áttekintést adnak a Varsói Szerződés létrejöttéről és intézményeiről, s ezek elkerülhetetlenül tartalmaznak ismertető, leíró részeket. Bizonyos esetekben azonban ezek is hozzájárulnak a már ismert — s egymásnak nem egyszer ellentmondó —- álláspontok tisztázásához. így különféle nézetek vonatkoznak a szervezet létrejöttének okaira. Ezek közül a legismertebb, s a szocialista országokban szinte kizárólagosan említett ok a Német Szövetségi Köztársaság csatlakozása a NATO-hoz. Nincs ok ennek a meghatározó tényezőnek a kétségbe vonására. Holden hajlik annak el151
