Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - Réti György: Az Olasz Szocialista Párt külpolitikájának fő irányai a Craxi-kormány alatt és után (1983-1988)
szorgalmazni kezdték a PFSZ diplomáciai elismerését Olaszország részéről. Claudio Lenoci szocialista szenátor szerint „ez lenne az első politikailag jelentős lépés, amelyet kormányunknak meg kellene tennie, hogy túllépjen jelenlegi kivárási álláspontján és demonstrálja, hogy nem függ senkitől, lett légyen az az Egyesült Államok vagy az európai országok”.16 1983- augusztusában Craxi parlamenti programbeszédében kormánya közel-keleti politikájának fő céljaként azt jelölte meg, hogy hozzájáruljon „Izrael Állam és a paleszti nép jogainak elismeréséhez és tiszteletben tartásához”, valamint a libanoni válság megoldásához. Később, a szenátusi vita során ehhez hozzáfűzte: „Osztozunk a palesztin nép azon törekvésében, hogy földet, hazát és államot találjon, természetes kapcsolatban állva Jordániával.”17 Ez utóbbi kitétel jelezte, hogy kormányfői tevékenységének első időszakában Craxi — szorosan együttműködve külügyminiszterével, Giulio Andreottival — közel-keleti politikájának fő célkitűzésévé a jordán—palesztin államszövetség kialakításának támogatását tekintette. Ennek érdekében megpróbált közvetíteni Izrael és az Egyesült Államok, valamint az arab államok és a palesztinok között. E törekvései azonban nem jártak sikerrel, egyrészt az izraeli—amerikai álláspont merevsége, másrészt az arab és a palesztin erők merevsége és megosztottsága miatt. A háborús vagy háborúval fenyegető konfliktusok sokasága, az ismétlődő terrorakciók, az amerikai és az izraeli megfélemlítő akciók szaporodása arra késztette az olasz pártokat, hogy kinyilvánítsák véleményüket a mediterrán térség helyzetéről és a követendő olasz politikáról. Santoro szerint ennek során négy egymástól jól elkülöníthető mediterrán politika alakult ki: — a Giovanni Spadolini volt republikánus miniszterelnök nevével fémjelzett „hiperatlantista”, egyoldalúan Izrael- és Amerika-barát irányvonal, — az Andreotti-féle filoarab politika, — a kormánypolitikát az arabok szempontjából bíráló kommunista politika, valamint — az e három irányvonal között lavírozó Craxi és az OSZP irányvonala.18 Bennünket itt most ez utóbbi érdekel a leginkább. Az izraeli terror- támadás a PFSZ tuniszi főhadiszállása ellen súlyos csapást mért azokra a mérsékelt arab erőkre, amelyek hajlandónak mutatkoztak a tárgyalások felvételére Tel-Avivval egy jordán—palesztin delegáció keretében. Ezért, és kiváló tuniszi kapcsolatai miatt is, Craxi éles szavakkal ítélte el ezt az akciót, mint olyant, „amely nem méltó egy civilizált országhoz”.19 Craxi az Izrael-barát lobby erős nyomására sem hátrált meg. 1985 95
