Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - Réti György: Az Olasz Szocialista Párt külpolitikájának fő irányai a Craxi-kormány alatt és után (1983-1988)
lókra használják, amelyek pedig egyedül tekinthetők e szövetség alapításával összhangban lévő törvényes céloknak.”9 Az Olasz Szocialista Párt és a nyugat-európai integráció Az OSZP 1956-ban bekövetkezett politikai fordulata óta következetesen támogatja a nyugat-európai integráció megvalósítását.10 Mario Zagari, az OSZP napilapjában publikált egyik cikkében kifejtette, hogy ebben a kérdésben két koncepció csatázik egymással: az egyik szerint Nyugat-Európa nem több egy szabadkereskedelmi zónánál, a másik szerint viszont ennél lényegesen magasabb rendű politikai értékeket és célokat képvisel. Zagari és az olasz szocialisták egyértelműen a második koncepció mellett szállnak síkra: „Európának nem szuperpiaccá, hanem szupernemzetté kell válnia!”11 Az OSZP ezzel, a többi nyugat-európai szocialista párttal is egyeztetett jelszóval indult az 1984 júniusi európa parlamenti választásokon, de a reméltnél lényegesen kevesebb, mindössze 11,3 százalékos támogatást kapott (ugyanakkor, amikor a kommunisták először előzték meg a kereszténydemokratákat 33,5 százalékos arányukkal). Ez azonban nem okozott törést az OSZP elkötelezettségében a nyugat-európai integráció mellett. Ez az elkötelezettség érvényesült a Craxi-kormány tevékenységében is, különösen 1985 első felében, amikor az olasz kormányfő lett az Európai Közösség Miniszteri Tanácsának soros elnöke. Az OSZP és a Craxi-kormány ekkor két feladatra koncentrált: Spanyolország és Portugália felvételére, valamint az Európai Egységokmány elfogadtatására. A Szocialista Internacionálé 1985 áprilisi ülésén Madridban Bettino Craxi jelentette be Spanyolország és Portugália felvételét az Európai Közösségbe. Az olasz szocialisták is tudják, hogy a hasonló termékszerkezetű, de olcsóbb munkaerővel rendelkező két ország komoly konkurrenciát jelenthet Itáliának, ugyanakkor bíznak abban, hogy a két mediterrán ország belépése megerősíti a „dél-európai szárny” szerepét az Európai Közösségben, és ebben az alrendszerben Olaszország — mint a legnépesebb és gazdasági-politikai szempontból legerősebb ország — vezető szerepre tehet szert. Kevesebb sikerrel járt Craxi törekvése az Európai Egységokmány elfogadtatására. Előbb az Európa Parlament 1985 áprilisi ülését, majd két hónappal később, mint az EK Miniszteri Tanácsának soros elnöke, Craxi nagy lendülettel agitált a politikailag és kulturálisan is egységes Nyugat92
