Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)

1989 / 5. szám - Zala Tamás: Új orientációk a magyar külpolitikában

litikai szempontokat. Tekintettel arra, hogy hazánk Nyugatról egy semleges, Dél felől egy el nem kötelezett országgal határos, Északon és Keleten pedig a szomszéd „szövetséges" ország, katonailag nem vagyunk közvetlenül fenyegetett helyzetben.

Ebből a kivételesen kedvező geopolitikai és geostratégiai helyzetből több katona- politikai vonatkozású következtetés adódik. Az első, hogy talán nem szükséges megvárni, amíg a szovjetek nemzetileg és az egész Varsói Szerződésre kiterjedő érvénnyel átalakítják katonai doktrínájukat, egy ilyen felülvizsgálatot és átdolgozást kezdeményezhetnénk saját használatra mi magunk. S itt nem csupán arról volna szó, hogy a közös és alapjában offenzív szellemben született doktrínát egy tisztán védelmi célzatúval váltsuk fel. A katonai doktrína arra a feltételezésre épült mostanáig, hogy az országot nyugati irányból fenyegeti támadás, egészen pontosan a NATO részéről. Ez azonban erőltetett és a valós helyzetnek meg nem felelő feltevés. A NATO keletkezése pillanatától védelmi típusú katonai szövetség, katonai doktrínája és az egész haderőfejlesztési koncepciója és gyakorlata pregnánsan deffenzív. Történelmi tapasztalataink arra intenek, hogy az elmúlt több mint négy évtized folyamán egyetlenegyszer érte külső agresszió Magyarországot, de nem a NATO-részéről, hanem a szovjet do- minanciájú Varsói Szerződés oldaláról. Ez mai katonapolitikai státuszunk legnagyobb paradoxona: nem azok fenyegetnek minket, akik ellen katonai szövetségbe kényszerültünk, hanem saját szövetségi rendszerünk. Ma tehát egyoldalú deklarációval és lépéssel a Varsói Szerződésből kiválni túlságosan kockázatos volna, de azt, amit egyes magyar szakértők belső semlegesítődésként és a görög modell követéseként ajánlanak, úgy kellene lefordítani a gyakorlat nyelvére, hogy egyoldalúan kivonjuk magunkat a jelenleg hatályos katonai doktrína érvénye alól. Ez több és minőségileg más, mint kollektive részt venni védelmi jellegűvé alakításában. Egy ilyen lépés vagy folyamat elindítása azzal a könnyebbséggel járna, hogy a fegyveres erők megritkíthatók volnának ott, ahol ma a legtömörebben települnek és a fegyverzet fejlesztése terén automatikusan mentesítenők magunkat sok terhes és költséges mai kötelezettség alól. A másik következtetés, hogy semmi nem indokolja idegen csapatok állomásoztatását magyar felségterületen, s kivonásukat fölösleges kölcsönösségi alapon attól tenni függővé, születik-e általános érvényű csapatcsökkentési megállapodás, vagy hogy a NATO ellentételezi-e ezt a lépést. A harmadik praktikus követelmény, hogy szorgalmazandó Magyarország besorolása abba a zónába, ahol a leghamarabb és a legradikálisabb leszerelési intézkedésekre kerül sor. Ily módon mielőbb eljuthatnánk oda, hogy külföldi csapatoktól mentes legyen az ország és eltöröltessék az általános hadkötelezettség, ami egyebek mellett egy korábbi lengyel mintájú vagy újabban, egy kínai típusú fegyveres puccs eshetőségét is csökkentené;

8) nem hajuknál fogva előrángatott érveket kell keresni a semlegesség ellen, hanem kívánatosságát hangsúlyozva a feléje vezető utat megkeresni, s az erre irányuló lépések megtétele lenne a valóban nemzeti külpolitika méltó feladata.

78