Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 5. szám - Zala Tamás: Új orientációk a magyar külpolitikában
maga után. A kisantant életre keltése nem látszik valóságos veszélynek, s sok oknál fogva az sem, hogy katonai támadásnak lennénk kitéve akár Románia, akár Csehszlovákia, akár együtt e két ország részéről. Hadseregeik allokációja egy ilyen akció valószínűségét a minimálisra csökkenti, arról nem is szólva, hogy egyelőre nincs a hátuk mögött nagyhatalom, amely eféle kalandra bíztatná bármelyiküket. Kína ehhez túl távol van, s amikor a magyarországi változásokat kritizálja, elsősorban Moszkvának üzen, no meg a saját hazai reformerőinek, hogy elbátortalanítsa őket. Egyébként pedig a terrorhullám ellenére sem valószínű, hogy Peking radikálisan és főleg hosszú távra hátat akarna fordítani a belső modernizációnak. A gorbacsovi szovjet hatalom önmagával van elfoglalva és alapjában szövetségest lát az átalakulás lázában égő Magyarországban. Az „elutasítás” frontjának tagországaiban, az NDK-ban, Csehszlovákiában és Romániában az ortodox sztalinoid rendszer aligha lesz képes sokáig tartani a frontot és ellenállni a változást sürgető külső hatásoknak és belső nyomásnak. Magyarországnak már a puszta példája is ragadós, mint ahogy a szovjetbdi és lengyel fejlemények szintén, és a hatásuk talán még a mienknél is nagyobb mértékig erjesztő ezekben az országokban. De minthogy saját érdekünk is azt diktálja, meg a szomszéd népek iránti elemi együttérzés ugyancsak, hogy segítsünk a merev frontok megbontásán fáradozó társadalmi erőknek, mérlegelni kell, mit tudunk és mit szabad tenni, amivel nem sértjük a be nem avatkozás elvét. Két módszer látszik nagyon kézenfekvőnek. Az egyik az, hogy a magyar politika folytasson aktív kisebbségvédelmet. Ez kötelesség magyar véreink iránt, de egyúttal bátorítja mindazokat, akik általában az elnyomás, és konkrétan annak mindennemű formája ellen lépnek fel a jó törvényekért, a jó törvények uralmáért, a jogállamiságért. Másrészről nyíltan kell vállalni a szolidaritást az önkény ellen harcolókkal, az ellenzékkel. A Szabad Demokraták Szövetsége tudatában van annak, hogy micsoda felelősség nehezedik rá, amikor állást foglal Magyarország külügyeit illetően. Ezt a felelősséget vállaljuk, noha beleszólásunk abba mindeddig nem volt, mint ahogy egy szűk hatalmi csoporton és az azt kiszolgáló szakapparátuson kívül jószerivel senkinek ebben az országban, hogy kikkel barátkozzunk, kikkel ne, kikkel szövetkezzünk kik ellenében, s milyen célok szolgálatában mekkora terheket vegyünk magunkra. Jelen pillanatban sajnos nem tudjuk, hogy a hatályos szerződések, megállapodások, a feltételezhetően létező titkos záradékok és az informális csatornákon folyó sűrű érintkezések során született szóbeli ígéretek pontosan milyen elkötelezettségeket rónak Magyarországra. A józan ész és a nemzet elemi érdeke diktálja, hogy a szabad választásokig a kormány, annak bármely szerve, egyetlen tárca vagy a pillanatnyilag még egyeduralkodó kormányzó párt újabb kötelezettségeket ne vegyen magára. S majd a választások után megalakítandó koalíciós kabinet kötelessége lesz, hogy késedelem nélkül tüzetesen átvizsgálja a szerződéseket, megállapítsa, önként vagy külső nyomásra mit vállaltunk magunkra, megvizsgálja mi az, ami nem szolgálja a nemzet érdekeit és mi módon mentesíthetjük magunkat a ránk nézve hátrányos kötelezettségek alól. Ugyancsak rá vár a külügyek új orientációinak elindítása. Az új magyar külpolitika főbb tájékozódási pontjait a következőkben határozhatjuk meg: 76
