Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 5. szám - Varga Csaba: Magyarország Európában vagy Magyarországon Európa?
eltéréseit. Európa ugyanis olyan, amilyen. Most a keleti régióban mindenhol vértelen forradalmak törnek ki az egyéni és kollektív szabadságjogokért, és ezekben a szabadságharcokban nincsenek dicsőbb példák, mint a politikai alkotmányok és a nyugateurópai világvárosok belvárosainak kirakatai. Kevés ma a régi vagy az új eszme, ezért a milliók olyan célokért vonulnak fel, amelyek órák alatt elérhetők: a határok megnyitásáért vagy a szabad választásokért. Minden további homályos, kivéve a jólét követelését; de hogyan lesz jólét, gazdagság, amikor a dicső, ködös Londonban is kontinensnyi a távolság a belváros és a külvárosok között. Mindenesetre az bizonyos, hogy a huszadik század talán egy évtizeddel korábban véget ér itt Európában, vagy legalábbis az elmúlt negyvenvalahány év Európája hirtelen, drámaian befejeződik. A kulisszák mögött régóta készült az új Európa. És készül jelenleg is és ez nemcsak új Kelet-Európa lesz. Nincs vita arról sem, hogy egy-egy ország vagy tagköztársaság belső átalakulása napok alatt átrendezi a teljes Európa világképét, politikai és katonai doktrínáit, megváltoztatja légkörét. Ha ezen a kontinensen bárhol, bármi történik, az szinte minden európai számára valamilyen jelentőséggel bír. A politikailag, gazdaságilag és egy sor más területen egyre inkább kölcsönös függőségi viszonyokat kiépítő Európa bizonyos szempontból új, más tartalmú egészként jelenik meg a kontinensek versenyében. Vajon ez az Európa milyen pozíciókat mondhatott, mondhat magáénak a versenyben? Európa az elmúlt 2000 évben lényegében a világ gazdasági, pénzügyi, katonai, sőt kulturális centruma volt. A gyarmatok elvesztése után ez a szerep természetesen csökkent, bár kevésbé vált világossá az a tény, hogy a 70-es és 80-as években ez a világcentrum-szerep sok szempontból megosztottá vált. Nyilván más arányok alakultak ki a gazdaságban, mások a katonai erőviszonyokban, vagy éppen a kultúrában, de mindenesetre a korábbi egyértelmű világhatalmi vezető szerep elveszett. A világpiac ma már több központú, Európa tehát továbbra is megőrizte központi szerepét, de csak egy a különböző gazdasági erőközpontok között. Sőt, prognosztizálni lehet, hogy a világon egyre több új gazdasági erőközpont jön létre, gondoljuk Dél- kelet-Ázsia példájára, de nem lehet lebecsülni Dél-Amerikát és Afrika fejlett régióit sem. Ebből a szempontból tehát véleményem szerint Európa a kontinensek versenyében történelmi vezető pozícióját elvesztette, akkor is, ha nagyon sok szempontból tartja vagy időnként egy-egy területen visszanyeri előnyét. Ezt a folyamatot elméletileg megközelíthetjük onnan is, hogy a világ demokratizálódik, de olykor tekinthetjük annak jelének is, hogy a világgazdaságban az európai (ne felejtsük el: Európa az Uraiig terjed) gazdaság teljesítménye gyakran második-harmadik helyre szorul, aminek politikai és társadalmi következményei visszatükröződnek Európának a nemzetközi kapcsolatokban elfoglalt pozícióiban. Mindenesetre tagadhatatlan, hogy a nemzeti gazdasági csődök viszont felerősítették azokat a nemzeti-társadalmi törekvéseket, amelyek a kontinens keleti felében rendszerváltásra irányulnak. Innen már gyors az út Európa politikai kettészakadtságának felszámolásáig feltéve, ha a felszámolás változatlanul békés úton megy végbe. Ennél a kérdéskörnél külön kell beszélni az Észak-Dél problémáról, amely egyelőre közvetlenül még nem befolyásolja a hazai változásokat. A fejlett Északon nálunk általában csak a fejlett Nyugatot, Nyugat-Európát és Észak-Amerikát értik. Nem vilá45
