Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - Rathmanné Tury Mária: Ausztria-Kisállami külpolitikai stratégia, lehetőségek és változatok
tust és együttműködést a különböző gazdasági, politikai és társadalmi rendszerű országok között. Az enyhülés nem szüntetheti meg a kelet— nyugati konfliktust, csak ellenőrizhetővé és kezelhetővé teszi azt. Az osztrák értelmezés vitában állt azzal a szovjet koegzisztencia-fogalommal, amely az osztályharc formájának tekintette a koegzisztenciát, és azzal az amerikai déíení e-értelmezéssel is, amely a hetvenes években a kelet— nyugati konfliktus megszüntethetőségét sugallta. Ausztria számára a nyolcvanas évek elején nyilvánvalóvá vált, hogy alapvető érdek az enyhülés folytatása, de az enyhüléspolitika nem folytatható a régi módon. A helsinki folyamat bizonyult olyan átfogó keretnek, amelyben kifejeződhetett az európai országok sajátos érdekeltsége az együttműködésben, a feszültségek csökkentésében; amelyben a kis országok, fokozott érintettségük — és sebezhetőségük — következtében aktív tevékenységbe kezdtek az enyhülés addigi eredményeinek megóvásáért, a párbeszéd és kooperáció fenntartásáért.3 A helsinki folyamat egy évtizedének mérlege alapján az osztrák kormány megállapította, hogy a helsinki folyamat kiemelkedően nagy külpolitikai jelentőségű Ausztria számára, mivel az enyhülés előmozdítója, csökkenti a kelet—nyugati viszony konfliktusaits egyszersmind olyan multilaterális politikai fórum, amely a semleges országok számára is aktív szerepet, korábban nem tapasztalható közreműködést tesz lehetővé. Ausztria a helsinki folyamatban saját külpolitikai vonalát, annak kiszámíthatóságát is demonstrálni tudja. Osztrák elemzők úgy fogalmaznak, hogy Helsinki nem tudta megakadályozni a kelet—nyugati viszony romlását, a nagyhatalmak feszült viszonya visszavetette a helsinki folyamatot. Heinz Gärtner rámutatott: sajnos nem nyert igazolást az a funkcionalista elemzés, hogy a „nem politikai” alrendszerekben kialakult szoros együttműködés visszafordíthatatlanná tehető, hiszen mindezt keresztül lehetett húzni a feszültség jegyében hozott külpolitikai döntésekkel. Az osztrák kormány azt az álláspontot képviselte, hogy az enyhülésnek céljaiban és érvényesülésében egyetemesnek kell lennie. De megőriz- hető-e az enhyülés csak Európában? Az enyhülés megtorpanása és különösen az Európán kívüli feszültséggócok hatására vitatottá vált az a tézis, hogy az „enyhülés oszthatatlan”. A madridi utótalálkozón éles vita folyt arról, hogy lehet-e enyhülés akkor, ha az egyes részt vevő államok Európán kívül nem tartják magukat a helsinki záróokmány szelleméhez. A kisebb európai államoknak az volt az érdeke, hogy az európai enyhülést ne tegyék kockára az Európán kívüli konfliktusok miatt, s ezért „az enyhülés osztható” tézist képviselték. Bebizonyosodott azonban, hogy az enyhü44
