Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)

1989 / 1. szám - Aczél Endre: A "thatcherizmus" a harmadik szakaszban

vonni” a képből; e majd tízéves szakasz mérlegének megvonásakor is elementárisán számolni kell vele. Az eredményekből, főként a gazdaságiakból ugyanis nem következik egyenesen három választási győzelem: ezek mögött, eredménytől-eredménytelenségtől függetlenül egy dolog mutatkozik meg következetesen. Margaret Thatcher eltökéltsége, hogy szakít mindazzal, amit Nagy-Britanniában a kétpárti hagyomány (és konszenzus) alakított ki, és a társadalmi béke megőrzésének jelszavával jóformán érintetlen formákban tartósított. A miniszterelnöknek sikerült elhitetnie — egyébként nem indokolatlanul — a választók többségével, hogy Nagy- Britannia nem kormányozható a régi módon, mert ez táplálja a hanyatlás és a züllés forrásait. Nem kínált azonnali anyagi előnyöket vagy jótéteményeket, csak azt Ígérte (és Ígéri), hogy szakít a múlttal, megállítja a hanyatlást és korszerűsíti Nagy-Britanniát. Eközben a nemzeti felsőbbrendűség gyanúsan nacionalista, de a szó pszichológiai értelmében annál hatékonyabb vértjével ruházta fel honfitársait, ami ugyan pénzben kevésbé mérhető „masszázs” volt, mint az ipar elöregedett és nem hatékony részeinek monetáris eszközökkel való megvékonyítása, de a vállalkozók egy új nemzedékének adott önbizalmat és erkölcsi tartást.

Margaret Thatcher állandóan akcióra éhes, határozott vezetési stílusának könnyen esett zsákmányul a hanyatlás és a válság éveiben a „meg- változtathatatlansághoz edződött”, megzavarodott és dezorientált választópolgár — különösen azért, mert ezeket a tulajdonságokat a politikai c-let egyetlen oldalán sem tapasztalta még.

Ez azonban egyáltalán nem magától értetődő módon alakult ki. Amikor 1979-ben Margaret Thatcher hatalomra jutott, a politikai élet elemzői legfeljebb 12 hónapot adtak neki, hogy felhagyjon programjával, végülis konzervatív elődei valamennyien ezt tették, — holott maguk is mohón kívánták, hogy például a piac határozzon a pénz és a javak áráról ; hogy a költségvetési deficit, amely döntően az állami ipar szubvencionálásából eredt, megcsappanjon; hogy megszűnjék a fizetések, az árak, a hitelek, a valutaforgaiom ellenőrzése, illetve korlátozása; hogy az állami ipar nagyjai kerüljenek (vissza) magánkézbe; hogy a szakszervezetek jogi immunitása és a munkaerőpiacon betöltött monopolhelyzete megszűnjék stb. Margaret Thatcher azonban nem hagyta abba. Kegyetlen következetességének eleinte csak negatív osztaléka volt — erre figyelmeztette többek között Grósz Károly magyar miniszterelnököt, amikor 1988 májusában Londonban vendégül látta — lassan azonban a mérleg az ő javára kezdett billenni. Igaz, nem elég korán. A konzervatív vezér történelmi szerencséjének számlájára írandó azonban, hogy 1983-ban a Munkáspárt Michael Foot szerencsétlen személyét állította vele szembe a választásokon; s nemkevésbé az, hogy politikai tőkét kovácsolhatott magá32