Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - KGST ÉS REFORM - Halm Tamás: Látványos szervezetet vagy célszerű működést?
illetve a legnagyobb szállítók lehetőségeit tágítanák, majd sor kerülne a kevésbé nagy tömegű KGST viszonylatú exportot és importot lebonyolító vállalatok mozgásterének bővítésére. (A mi logikánk ennek a sorrendnek éppen a fordítottját diktálná: a kevésbé jelentős tételeknél lehetne először fölhúzni a sorompókat, s a hagyományosan egymás piacaira szállítók esetében kellene fokozatosan, illetve később lazítani a kötöttségeken.) Ennek a „menetrendnek” az ismertetése után Pécsi Kálmán leszögezi, hogy ez a belső mechanizmusok olyan egységesítését-közelítését tételezné fel, amely nem felel meg a realitásoknak; az eddigi ilyen arányú törekvések enyhén szólva nem jártak sikerrel. Az ebből adódó következtetés: az együttműködés mechanizmusa ne legyen egységes. Azok a tagországok, amelyek készek nagyobb teret engedni az árutermelési viszonyoknak, határozottabban építhetnének az államilag nem szervezett vállalatközi kapcsolatokra. A többiek viszonylatában pedig fennmaradhatna az államközi szabályozás részletezettsége, valamint a klíringelszámolások rendszere. A gazdasági együttműködés említett dilemmájának vázolásával Pécsi Kálmán a KGST továbbfejlődésének egyik alapvető, annak minőségét lényegileg meghatározó sarokpontjához érkezett el. Válasszuk-e a jövőben az egységes kapcsolatszervezés útját (amelyen eddig is jártunk, s amely út a színvonalak sokat emlegetett, de korántsem minden tagország számára előnyös kiegyenlítődéséhez vezetett), vagy ismerjük be: ha valóban hatékony együttműködés feltételeit kívánjuk megteremteni, szembe kell néznünk a közösségünket alkotó országok sokféleségével, gazdaságirányítási filozófiájuk olykor alapvetően különböző voltával (amely esetenként származhat gazdasági fejlettségük eltéréséből is). Ez utóbbi lehetőség mellett kötelezvén el magunkat, valószínűleg visszalépésnek tűnő intézkedésekre is sort kell kerítenünk, hiszen egy már egységessé kovácsolt rendszert kell újra „felolvasztanunk”, és újabb, bonyolultabb rendszerré alakítanunk. Fájdalmasnak valóban fájdalmas lehet ez a megoldás, de jól illeszkednék abba a törekvéssorba, amelynek célja a túlságosan korán megváltoztathatatlanná merevített gyakorlat meghaladása a helyes kezdetekhez való visszatérítés útján. S ennek az útnak a választására nemcsak a szovjetunióbeli átalakítás receptje ösztönözheti a KGST-tagállamok felelős döntéshozóit, hanem kontinensünk másik nagy integrációs tömörülésének példája is. Köztudomású ugyanis, hogy az Európai Gazdasági Közösséghez később kapcsolódó országok hosszabb— rövidebb átmeneti időszak eltelte után illeszkedtek teljes mértékben a „játékszabályokhoz”, s minél kevésbé fejlett volt ez az új csatlakozó, annál hosszabb türelmi idő állt a rendelkezésére. A KGST születése persze egészen más körülmények között történt, s 1949 óta nem csatlakozott 158
