Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - KATONAPOLITIKAI KÉRDÉSEK - Pirityi Sándor: A haditengerészeti fegyverzet és tevékenység korlátozásáról
kát, és hogy nem tárgyaltak egymással és többoldalú alapon a tengerészeti leszerelésről. Ám a militarizmus tengeri testvérforgalma, a mariniz- mus mindenképpen az Egyesült Államok tartós jellemzője maradt. Az Egyesült Államok a második világháború óta minden öt katonai intervenciója közül négyben igénybe vette a haditengerészetet. Amerikai haditengerészeti miniszterek, az amerikai haditengerészet vezérkari főnökei nem egyszer hangoztatták, hogy a flottaerők révén gyorsan és szabatosan érzékeltethetik szándékaikat más országokkal, hogy az „előretolt tengeri védelem” stratégiája hivatott elszigetelni a Szovjetuniót a világ többi részétől, elvágni tengeri útvonalait, s hogy nem maradhat kiaknázhatatlanul a két tengeri nagyhatalom katonai—földrajzi aszimmetriája. Ez az aszimmetria abban áll, hogy míg az Egyesült Államoknak és főbb szövetségeseinek közvetlen kijutásuk van a nyílt óceánokra, addig a szovjet hadihajóknak manőverezési lehetőségeik számottevő korlátozásával kell számolniuk. Ha ki akarnak jutni azokra az óceáni térségekre, ahonnan csapásmérő flottaerők veszélyeztetik a Szovjetuniót és szövetségeseit, majdnem mindenütt olyan tengerszorosokon kell áthaladniok, amelyeket az Egyesült Államok szövetségesei ellenőriznek. A flottatevékenységet segítő mintegy félszáz amerikai tengerészeti támaszpont a szovjet partok vagy a szovjet hajók által igénybe vett fontos tengeri utak közelében van. Ha mindehhez hozzávesszük, milyen kevés jégmentes haditengerészeti kikötővel rendelkezik a szovjet flotta, világos, hogy ezek a tényezők a fegyverzetkorlátozás kritériumát jelentő egyensúly vagy erőmérleg számításánál nem hagyhatók figyelmen kívül. Az amerikai flottaerők, amelyek a hadászati támadópotenciál jelentős többségét képviselik, azt a feladatot kapták, hogy minél inkább szórják szét a nukleáris rakétákat, hogy ezzel is megnehezítsék a másik fél számára a támadás, konkrétan a tenger felől jövő támadás kivédését. Az a vízterület, amelyről az amerikai tengeralattjárók Poseidon mintájú rakétáikkal elérhették a szovjet célpontokat, 3 millió négyzetmérföld volt. A Trident—1 rakéták rendszerbe állítása ezt a területet 14 millió négyzetmérföldre növelte. A Trident—2 rakéták az egész Atlanti- és Indiaióceánról, valamint a Csendes-óceán nagy részéről elérhetik a Szovjetunió létfontosságú pontjait. Ez ugyancsak figyelembe veendő tényező a tengeri biztonsági összetevők vizsgálatánál. Bár a Szovjetunió is megjelent a tengereken a repülőgéphordozó cirkálók különböző kategóriáival, az Egyesült Államok mindegyik flottájánál tekintélyes csapásmérő repülőgép-hordozó csoportosításokkal rendelkezik, amelyek részben helyi háborúkban, részben egyéb flottaakciókban támadó, előretolt erőkként szerepeltek. Ezek az amerikai kö132
