Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)

1989 / 1. szám - Réti György: Az Olasz Szocialista Párt külpolitikájának fő irányai a Craxi-kormány alatt és után (1983-1988)

Craxi szakított a kereszténydemokrata irányítású kormányok gyakorlatával, amely a külpolitikának csak másodlagos szerepet szánt, mert csak a kereszténydemokrata politikai hegemónia fenntartása külső feltételeinek biztosítását szolgálta. Ügy is fogalmazhatunk, hogy amíg a kereszténydemokrata vezetésű kormányok egyértelműen az erősebb szövetségeseket követő politikát folytattak, a Craxi-kormányé „követő-kezdeményező” külpolitika volt.

Az OKP külpolitikai tanácskozásán Craxi ezekkel a szavakkal fogalmazta meg pártja és a saját külpolitikai krédóját; „Olaszország aktív és tevőleges szerepének növekedését akarjuk látni a kelet—nyugati dialógus, az észak—déli együttműködés és a mediterrán térség bonyolult kérdéseiben, a béke megszilárdításában ott, ahol ezt valami veszélyezteti Ivagyt ahol a béke megszűnt létezni, a népek és emberek jogainak védelmében mindenütt, ahol ezeket korlátozzák vagy megsértik.”48

Mindez a deklaratív politika megnyilvánulásának volna tekinthető, ha nemi tudnánk, hogy Craxi és pártja az elmúlt öt évben sokat tett ezeknek az elveknek a gyakorlati megvalósításáért.

Egészében Craxi kormányfői tevékenysége jelentős mértékben fokozta az olasz külpolitika aktivitását, szélesítette mozgásterét, amivel nemcsak Olaszország, hanem pártja és saját tekintélyét is növelte.

Miután 1987 tavaszán a kereszténydemokraták visszaszerezték a kormányfői tisztséget, tovább éleződött az OSZP és a KDP viszonya. Ezt tükrözte a Goria-kormány bukdácsolása, majd az a szkepticizmus, amely- lyel a szocialisták De Mita kormányfői kinevezéséhez viszonyultak. Claudio Martelli abszurdnak nevezte a gondolatot, hogy a De Mita-kormány az 1990-es választásokig fennmaradjon, és a baloldali erők közötti „tisztázásra és megbékélésre” hívott fel, kilátásba helyezve egy a kereszténydemokraták nélküli kormány megalakítását.40

E tanulmány írásakor — 1988 őszén — úgy tűnik, hogy az OSZP és a KDP között elsimultak az éles ellentétek. A két csaknem teljhatalmú vezető — Craxi és De Mita — az egymás rovására történő előrehaladás helyett a tartós együttélés módozatait látszanak kialakítani. Az elmúlt fél évtizedes közös politikai és gazdasági sikereire támaszkodva, a kommunisták és a kis laikus pártok visszaszorításával megpróbálnak létrehozni egy olyan politikai váltógazdaságot, amelyben a két párt vezetője felváltva tölthetné be a kormányfői posztot. Ez lehetővé tenné a politikai és gazdasági hatalom posztjainak az eddiginél is nagyobb koncentrálását és felosztását a két párt között.

A szocialistáknak azonban tiszátban kell lenniük azzal, hogy amíg a kereszténydemokraták több mint kétszer akkora választói támogatással rendelkeznek, addig a politika formálásában is meghatározó szerepet ját106