Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 1. szám - Szentesi György: Az atomfegyverek két csoportjának felszámolását előíró szovjet-amerikai szerződés létrejöttéről és jelentőségéről
— hogyan vált 1987 végén a Szovjetunió számára elfogadhatóvá, ami 1983 novemberében még elfogadhatatlan volt, és nem csökkenti-e a Szovjetunió (s vele együtt természetesen a Varsói Szerződés tagállamai) biztonságát a kétségkívül Jóval nagyobb mértékű szovjet csökkentés? — mekkora a valós értéke egy olyan fegyverzetcsökkentési megállapodásnak, amely a jelenlegi atomfegyver-állománynak csak jelentéktelen töredékére terjed ki? Jelen tanulmányban kísérletet teszünk e nem ok nélkül felvetődő kérdéseknek a megválaszolására. Ahhoz azonban, hogy a válaszokban felsorakoztatott érvek kellőképpen meggyőzőek legyenek, mindenképpen célszerűnek látszik — legalább is nagy vonalakban — megismerkedni az új szovjet—amerikai szerződés — továbbá a részeit képező memorandum és jegyzőkönyvek — lényegével, fontosabb előírásaival, elvi jelentőségű útmutatásaival, nemkülönben a szerződést a korábbi egyezményektől megkülönböztető döntő fontosságú részletekkel, továbbá a szerződés értelmében felszámolandó atomfegyverrendszerek, most első ízben nyilvánosságra hozott mennyiségi és minőségi jellemzőivel. A szerződés lényege Az új szovjet—amerikai megállapodás értelmében megsemmisítendő két említett kategóriába szárazföldi telepítésű fegyverrendszerek tartoznak, vagyis olyan atomfegyverek, amelyeknek a telepítési körzetei s célpontjai egyaránt a kontinenseken — szinte kizárólag az eurázsiai kontinensen — vannak. A szerződés szerint az előzőekben említett hatótávolság kategóriákban azokat az atomfegyverrendszereket kell felszámolni, melyekben hordozó- eszközként ballisztikus rakéták vagy pedig pilóta nélküli repülőgépek — robotrepülőgépek — szolgálnak. Ez idő szerint ugyanis e két hordozóeszközzel célba jutattható atomtöltetek képezik az atomfegyverek legveszélyesebb változatait. A ballisztikus rakéta napjaink leggyorsabb és legbiztonságosabb atomfegyver-célba juttató eszköze. A helyhez kötött (talajra rögzített szerkezet) vagy mozgatható (vontatott vagy önjáró) indítóberendezésről startoló, egy vagy két lépcsős szerkezetet a környezettől teljesen függetlenül működő rakétahajtómű gyorsítja fel, miközben repülési pályáját az irányító rendszer (az előre betáplált program szerint) szabályozza. Ez utóbbi állítja le a rakétahajtóművet, amikor a repülés sebessége és iránya eléri a kijelölt célpont eléréséhez szükséges értéket. Ezt követően a hordozórakétáról leválasztott töltet (esetleg töltetek) a 4
