Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 3. szám - Kádár Béla: A külgazdaságorientált struktúrapolitika és szakosodás külpolitikai és gazdaságdiplomáciai összefüggései
sadalmi energiáikat belső problémáikra összpontosítják. E magatartás elsősorban az elmaradottabb és kisebb fejlődő országokban fordul elő. A viszonylatirányítás gazdasági megfontolások alapján gyakorta nem alakul ki egyes fejlettebb kis országokban sem, amelyek a belföldi és a nemzetközi piacok követelménymennyisége és a piaci mechanizmusok szabályozási automatizmusai alapján nem fordítanak nagyobb gondot a viszonylatirányítás cél- és eszközrendszerének létrehozására. — Aktív viszonylatirányítási politika általában olyan országokban alakul ki, amelyek tágabb értelemben vett kulturális és környezeti örökségük alapján az állami hatalom mértékét a nemzetközi kapcsolatokban adott kormánykapacitásként értelmezik, amely más országokat és kormányokat rábírhat olyan, — az aktív viszonylatirányítás cél- és eszköz- rendszerét, mechanizmusait szolgáló — külgazdaságpolitika folytatására, amit egyébként nem folytatnának. Más meghatározásban a viszonylatirányítás jelenti azt a kapacitást, amellyel egy ország ellenáll más országok, kormányok, nagyvállalatok nyomásának. Ez ugyanis az ország fejlődését eltérítené a valóságos vagy vélelmezett nemzeti érdekek által megkívánt úttól. Az aktív stratégiai viszonylatirányítás célja tehát az államhatalom alkuerejének növelése relatív vagy abszolút értelemben, a külgazdasági cselekvési, döntési korlátok tágítása manőverezéssel. A nemzetközi tapasztalatok arra utalnak, hogy a hatékony viszonylatirányítás korántsem a nagyhatalmak monopóliuma. A nagyhatalmak igen sokrétű érdekei, a nagyhatalmi státusszal együttjáró kiterjedt kötelezettségvállalás bonyodalmai, célkonfliktusai, érdekharmonizálási lehetőségei következtében a nagyhatalmak viszonylatirányítási mechanizmusainak működési sebessége és hatásfoka nem kedvező. Az egyes országok viszonylagos alkuerejének növelésével kapcsolatos távol-keleti, latin-amerikai és európai tapasztalatok arra utalnak, hogy a nemzetközi kapcsolatrendszer kis és közepes nagyságú egységei igen eredményesen működtethetik a viszonylatirányítás mechanizmusait, hiszen a kisebb hivatali gépezet, a szűkebb problémasáv, illetve elkötelezettség következtében könnyebben és gyorsabban alakíthatnak ki koherens viszonylatirányítási politikát. — Az eredményes, aktív viszonylatirányítási politikát folytató országokban általános jelenség a viszonylati politika komplex felfogása. A hetvenes évek elejéig kialakult viszonylatirányítási struktúrák bilaterális, illetve területi jelleggel foglalkoztak az államközi kapcsolatok külpolitikai és külkereskedelmi összetevőivel. A nemzetközi szolgáltatási, pénzügyi, műszaki-tudományos, kulturális kapcsolatok gyorsütemű kiterjedése következtében a külkereskedelem a külgazdasági s általában a külső kapcsolatoknak ma mennyiségileg szerényebb részét képviseli, mint a szá90
