Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)

1988 / 3. szám - Erdélyi András: A szovjet-német megnemtámadási szerződés létrejöttének körülményei

nyára végigkísérhette a két ország vezetőit a szovjet—német közeledés, majd távolodás egész időszakán. Hitler 1941. június 21-én levelet írt Mussolininek, amelyben tájékoztatta, hogy másnap megtámadja a Szov­jetuniót. Levele végén ezt írta: „Végezetül, Duce, hadd mondjak még egy dolgot. Amióta eljutottam erre az elhatározásra, lélekben ismét fel­szabadultam. A Szovjetunióval való szövetség ... igen gyakran kínos volt számomra, mivel ez valamilyen módon szakítást jelentett mindennel, politikai pályafutásommal, koncepciómmal, korábbi kötelezettségeimmel. Örülök, hogy megszabadultam ettől a lelki dilemmától.”23 A német nép­hez intézett június 22-i nyilatkozatában Hitler ugyancsak említette a szovjet—német közeledés témáját: „Csak rendkívül nehezen szántam el magamat 1939 augusztusában, hogy külügyminiszteremet Moszkvába küldjem. Tettem ezt csupán a német nép iránt érzett felelősségérzetből.”24 Ahogy Hitler is legközelebbi szövetségesének a szovjetellenes há­ború bejelentéséről írt levelében szükségét érezte, hogy kitérjen erre a kérdésre, ugyanúgy Sztálin is, a háború kitörését követő első nyilvános szereplése alkalmával, július 3-án mondott rádióbeszédében megemlítet­te ezt a témát. „Megkérdezhetik: miképp történhetett meg, hogy a szov­jet kormány hajlandó volt megnemtámadási szerződést kötni olyan hit­szegő emberekkel és szörnyetegekkel, mint amilyen Hitler és Ribbentrop? Nem követett-e el hibát a szovjet kormány ebben a kérdésben? Termé­szetesen, nem! A megnemtámadási szerződés: két állam között megkö­tött békeegyezmény. Éppen ilyen egyezményt ajánlott fel nekünk Né­metország 1939-ben. Elutasíthatta-e a szovjet kormány ezt az ajánlatot? Azt hiszem, hogy egyetlen békeszerető állam sem utasíthat el egy szomszédos hatalommal való békeegyezményt, még akkor sem, ha e hatalom élén olyan szörnyetegek és kannibálok állnak, mint Hitler és Ribbentrop. ... Mit nyertünk mi azzal, hogy megkötöttük Németország­gal a megnemtámadási szerződést? Biztosítottuk országunknak másfél éven át a békét és azt a lehetőséget, hogy erőinket előkészítsük az el­lenállásra, ha a fasiszta Németország, a szerződés ellenére, meg merné támadni országunkat. Ezzel mi határozottan nyertünk, a fasiszta Né­metország pedig veszített.”25 A Szovjetunió megtámadását követő június 22-i első rádióbeszédében Molotov már így nyilatkozott Németországról: „Ezt a háborút ránk kényszerítette . .. Németország fasiszta urainak vér­szomjas klikkje, akik rabságba döntötték a franciákat és a cseheket, a lengyeleket és a szerbeket, Norvégiát, Belgiumot, Dániát, Hollandiát, Gö­rögországot és más nemzeteket.”26 Mint látható, e megnyilatkozás a ko­rábbihoz képest már egészen másként értékelte a megelőző két év ese­ményeit. De csupán a háborút követően, Sztálin 1946. február 9-én mon­dott egyik beszédében jutott kifejezésre a 2. világháború jellegéről val­81

Next

/
Thumbnails
Contents