Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 3. szám - Kollár Nóra: A Szovjetunió Amerika-politikája a 80-as években
Nem tekinthetünk el ugyanakkor azoktól a kételyektől sem, amelyek a szerződés kapcsán sokakban megfogalmazódtak: nem veszélyezte- ti-e vajon a Szovjetunió biztonságát az amerikainál jóval nagyobb szovjet csökkentés, ami 1983-ban még elfogadhatatlan volt; milyen tényleges értéke van a nukleáris fegyverek csupán 4 %-ára kiterjedő fegyverzetcsökkentésnek? A magyarázat: az új biztonságpolitikai koncepció, amely az ésszerű elégségesség alapján áll, s a szerződés az elégséges biztonság első gyakorlati megnyilvánulása. Az amerikainál nagyobb mértékű szovjet csökkentés nem az Egyesült Államoknak, hanem Nyugat-Európának és Kelet-Ázsiának (Japán, Kína) tett engedmény,23 amely összefügg a szovjet külpolitika már említett két fő irányának aktivizálódásával. A washingtoni csúcs másik figyelemre méltó jelensége, hogy a második megbeszélésen harmadik témaként a gazdasági kapcsolatok kérdését vetette fel Mihail Gorbacsov. „Ezen a téren gyakorlatilag már nincs is kapcsolatunk egymással — mondta, pedig „. .. nekünk nagy és közös érdekeink vannak”. A regionális válságok közül a főtitkár és az elnök az afganisztáni kérdést, az irak—iráni háborút, a közel-keleti helyzetet, Kambodzsa és Dél-Afrika problémáit és a közép-amerikai konfliktust vitatta meg. Nézeteik jelentősen eltértek. így azt hangsúlyozták, hogy ezek rendezésének egyre nagyobb a jelentősége a nemzetközi feszültség csökkentésében, a kelet—nyugati kapcsolatok javításában. A washingtoni csúcs eredményeit nem célszerű sem lebecsülni, sem túlértékelni. A találkozó valóban „konkrét lépés a biztonságos világ felé vezető úton”,24 a szovjet—amerikai viszonyt illetően azonban figyelemre méltóak Gorbacsov szavai: „. . . ha szigorúan a tények alapján állunk, s nem esünk túlzásba, még korai gyökeres fordulatról beszélni kapcsolatainkban”.25 Hogyan tovább? A szovjet—amerikai viszony jelenlegi helyzetének megítélése szempontjából a washingtoni csúcs eredményei jól tükrözik az eddigi változásokat és a továbblépés szovjet szempontból kívánatosnak tartott irányait. .A szovjet külpolitikai koncepció fontos, de hosszabb távon már valószínűleg nem meghatározó összetevőjét képező szovjet—amerikai viszony alakulását is elsődlegesen a belső átalakítás üteme, eredményessége és kiterjedése fogja meghatározni. Az átalakítás hosszú távú folyamat, így nem látható előre, hogy az Egyesült Államok érdekei a szovjet reformtörekvések támogatását, hátráltatását vagy pedig az irántuk való 49
