Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 3. szám - Vincze Attila: A Kínai Kommunista Párt XIII. kongresszusa: a folyamatosság és az előrelépés igénye
tás egyoldalúsága meglepte és irritálta magát a kínai közvéleményt is. Ezt erősítette a félgyarmati múltból örökölt tradicionális gyanakvás. A XII. kongresszusig kialakult helyzet így megérlelte az új nyitási irányok keresésének igényét. Minthogy a „harmadik világ” hagyományos prioritás volt, a nyitás új iránya nem lehetett más, mint a szocialista világ. Az első lépések a közép- és délkelet-európai szocialista országokkal való kapcsolatok rendezésére irányultak. A törekvés sikere érdekében Kína tudomásul vette az adott országok belső fejlődésének nemzeti jegyeit és külpolitikájuk meghatározottságait. Ugyanakkor az európai partnerek is tekintettel voltak a kínai bel- és külpolitika sajátosságaira, s arra a kínai igényre, hogy a viszonyt kétoldalú alapokon kívánja rendezni. A kölcsönös erőfeszítéseknek köszönhetően Kína és az érintett szocialista országok viszonya 1987 közepére teljesértékűen rendeződött állam- és pártközi területen egyaránt. Ezt jelezte Csao-Ce-jangnak, a KKP KB megbízott főtitkárának, az Államtanács elnökének látogatása Lengyelországban, az NDK-ban, Csehszlovákiában, Magyarországon és Bulgáriában 1987 júniusában. Az alapvető kérdés természetesen a két szomszédos szocialista nagyhatalom, a Szovjetunió és Kína viszonyának alakulása. A Szovjetunió számos jelét adta normalizációs készségének. Ezt jelezte a néhai Leonyid Brezsnyev 1982-es taskenti beszéde,35 amelyben Kínát egyértelműen szocialista országnak minősítette, ismételten elismerte a KNK Tajvan fölötti szuverenitásának a jogát, s megerősítette a Szovjetunió tárgyalási készségét a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről, a határkérdésről. Az SZKP XXVII. kongresszusán elhangzott főtitkári beszámolóból érzékelhető volt, hogy a Szovjetunió Kínát növekvő fontosságú prioritásnak tekinti. Ezt megerősítette Mihail Gorbacsov 1986. augusztus 28-i, vlagyivosztoki beszéde,36 amely már gesztusokat és konkrét javaslatokat is tartalmazott. A Szovjetunió felé való kínai nyitás azonban több okból is nehézkesen indult. A két nagyhatalom viszonyát többévtizedes területi problémák, ideológiai szembenállások, érzelmi motívumok terhelték, melyek áthidalása új partnerképet, politikai bátorságot igényelt. Az is szerepet játszott, hogy a szovjet kapcsolat túl gyors felfuttatásával Kína nem akarta gyöngíteni a tőkés világban megszerzett pozícióit. Először a kínai—szovjet gazdasági kapcsolatokban mutatkozott markáns fejlődés. A Szovjetunió a nyolcvanas évek elején még csupán 0,3 százalékkal részesedett Kína külkereskedelméből, 1985-re ez az arány csaknem megtízszereződött. A két ország között újra megkezdődtek a rendszeres politikai konzultációk az államközi kapcsolatok alapelveiről, nemzetközi kérdésekről és a határkérdésről, külügyminiszter-helyettesi 29
