Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)

1988 / 3. szám - Vincze Attila: A Kínai Kommunista Párt XIII. kongresszusa: a folyamatosság és az előrelépés igénye

Általánosan elég nagy feltűnést keltett, hogy a XIII. kongresszus beszá­molója alig foglalkozott nemzetközi, külpolitikai kérdésekkel. Jellemző, hogy a KB beszámolójában nem volt a világhelyzet elemzésének, a kínai állam külpolitikájának, a KKP nemzetközi tevékenységének szentelt kü­lön fejezet. Ilyen kérdésekkel a beszámoló szűkszavúan, elszórtan, össze­sen mintegy három gépelt oldal terjedelemben foglalkozott (nem számítva a nyitás és a honegyesítés témájával foglalkozó részeket). Egyes külpolitikai megfigyelők vélekedése szerint e rövidség oka az, hogy a KKP a változó világról nem rendelkezik koherens nézetrendszer­rel, mások szerint viszont felbomlott a korábbi viszonylagos külpolitikai egység. Az előző kongresszuson elfogadott s alapelveiben követett kül­politikai stratégiát, az elmúlt öt év külpolitikai gyakorlatát, valamint a XIII. kongresszus nemzetközi állásfoglalásait figyelembe véve ezek nem tűnnek meggyőző magyarázatoknak. A XIII. kongresszuson feltehetőleg azért elégedtek meg a nemzet­közi helyzet lakonikus értékelésével és a kínai külpolitika legáltalánosabb alapelveinek deklarálásával, mert a kínai vezetés épp a világhelyzet új fejleményei, a kelet—nyugati kapcsolatok megélénkülése, a szovjet átépí­tési folyamat kibontakozása, a szovjet—kínai kapcsolatok felfejlődése idején nem kívánta cselekvési lehetőségeit részletekbe menő megállapí­tásokkal korlátozni. A kongresszus a figyelmét egyébként is a hazai tapasztalatok szinté­zisére, a belső fejlődés távlatainak kijelölésére fordította, a nemzetközi viszonyokkal szinte kizárólag mint a kínai felzárkózás nemzetközi fel­tételeinek összességével, foglalkozott. A beszámoló már az I. fejezetben leszögezte: „Korunk világát az új műszaki forradalom lendületes fejlő­dése, a piaci verseny állandó éleződése, a nemzetközi politika változé­konysága jellemzi; szigorú, sürgető kihívásokkal kell tehát szembenéz­nünk. Ha nem értjük meg ezt a helyzetet, ha nem sokszorozzuk meg erőfeszítéseinket, akkor országunk és nemzetünk még inkább elmarad, és Kína képtelen lesz arra, hogy a világban elfoglalja az őt megillető he~ helyet.” A felzárkózás külső feltételeit a kongresszus — összességükben — pozitívan ítélte meg: ,,A jelenlegi nemzetközi helyzet szocialista korsze­rűsítésünk és építőmunkánk számára kedvező.” A nemzetközi viszonyok, Kína nemzetközi szerepvállalásának alap­elvei azonban ennél szélesebb összefüggésben is hangot kaptak a kong­resszuson. E sommás megállapítások azt mutatják, hogy a kínai világ­képet, Kína nemzetközi tevékenységét a XII. kongresszuson meghatáro­zott legfontosabb stratégiai alalpelvek folyamatossága jellemzi. Külpolitikai folyamatosság új hangsúlyokkal 25»

Next

/
Thumbnails
Contents