Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 3. szám - Vincze Attila: A Kínai Kommunista Párt XIII. kongresszusa: a folyamatosság és az előrelépés igénye
ez az egyszeri akció csak részben érte el célját. Ez természetes, hiszen a pártrendezés, a párt „karban tartása” nem kampányfeladat. A párttagság sokáig dogmatikus, voluntarista, sőt, anarchista szellemben nevelt részétől egyébként sem lehet elvárni, hogy egyik napról a másikra befogadja az új gondolatokat. A naponta változó viszonyok, a szocializmuskép folyamatos átértékelődése az új iránt fogékony párttagoktól is gondolkodásuk, szemléletük szakadatlan megújítását igényli. A reformokat szolgáló, gyakorlatias ideológia A KKP XIII. kongresszusának ideológiai alapállását három tényező határozza meg. Az első általános érvényű üzenetet tartalmaz: a megújulás igényét. Lényege az, hogy robbanásszerűen változó korunkban a marxizmusnak új fejlődési szakaszba kell lépnie. Mint a beszámoló megfogalmazta: „E folyamatban szükségszerűen el kell vetni az elődök egyes téziseit, amelyek az akkori történelmi körülmények korlátái miatt ma is az utópia elemeit hordozzák magukban, szükségszerűen szét kell zúzni a marxizmus dogmatikus értelmezését, a marxizmus címszó alatt hirdetett hibás nézeteket...” Ez valóban szemléleti megújulást jelez és igényel. „Útkeresés, újítás, a különböző kísérletek összevetése, az eltérő nézetek vitája nélkül vállalkozásunk nélkülözné az életerőt” — állapította meg a beszámoló. Az alapállást meghatározó másik —• szintén általános érvényűnek tekinthető — elem a gyakorlatiasság tétele, amelyik mindenekelőtt a termelőerők fejlesztési igényeinek hangsúlyozásában nyilvánul meg. Mint a beszámoló hangsúlyozta: „. . .meg kell szabadulnunk attól a történelmi idealista szemlélettől, amely a termelőerőket figyelmen kívül hagyva, absztrakt módon tárgyalja a szocializmust, alapvetően el kell határolnunk a szocializmust minden utópiától.” A harmadik, a fentiekből levezethető mozzanat kifejezetten a kínai sajátosságok figyelembe vételével függ össze. „A sajátosan kínai színezetű szocializmus a marxista alapelvek és a kínai korszerűsítés összekapcsolásának terméke, a mai Kínában gyökeret eresztett tudományos szocializmus.” Ehhez kapcsolódva a beszámoló elsősorban a gyakorlati tapasztalatok szemszögéből foglalta össze, hogy a KKP az elmúlt kilenc évben mivel gazdagította a marxizmust Kínában. Ezek: a gondolkodás felszabadítása; az igazság egyetlen próbaköve a gyakorlat; a szocialista építőmunkában az ország sajátos adottságaiból kell kiindulni; az elmaradottság a szocialista építés hosszú kezdeti szakaszát teszi szükségessé; a szocialista építőmunka fő feladata a termelőerők fejlesztése, a korszerűsítés; a szocia21