Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)

1988 / 3. szám - Vincze Attila: A Kínai Kommunista Párt XIII. kongresszusa: a folyamatosság és az előrelépés igénye

A kezdeti szakasz tételének kidolgozásához egyfelől lazítani kellett a Kínában nagy hagyományokkal rendelkező elméletieskedés kötelékein, másrészt újszerű következtetéseket kellett levonni abból, hogy Kínában a szocializmus építése a marxizmus klasszikusai által elképzeltektől tel­jesen eltérő feltételek között valósul meg, sőt, e feltételek különböznek a többi szocialista ország adottságaitól is. A legalább három nemzedék ke­mény munkáját igénylő kezdeti szakasznak a kongresszus szerint kettős jelentősége van. Egyrészt e szakasz révén egy olyan gyengén fejlett or­szág, mint Kína, mentesülhet attól, hogy végigjárja a tőkés fejlődési út fázisait, másrészt a kezdeti szakasz történelmileg szükségszerű, nem ugorható át önkényesen. A kongresszusi beszámoló szerint a kezdeti szakaszt távlati célok megvalósítását szolgáló feladatok kísérik végig. A stratégiai cél: a kor­szerűsítés, amelynek elérését átfogó, sokrétű tennivalók összességeként értelmezik. Alapvető eszközei és biztosítékai: a gyorsuló, mélyülő reform és nyitás; a több szektorú, tervszerű árugazdaság fejlesztése; a demokrácia szélesítése és a szellemi civilizáció építése. A kezdeti szakaszról szóló té­tel jegyében tehát nem fogalmazták át a XII. kongresszuson már meg­határozott vagy megerősített alapvető feladatokat és célokat, de új di­menzióba, az összefüggések új rendszerébe helyezték azokat. A kezdeti szakasz végcélját a kongresszusi beszámoló így határozta meg: „.. . a kínai szocializmus kezdeti szakasza olyan időszak, amelyben fokozatosan megszabadulunk a szegénységtől és az elmara­dottságtól; és a túlnyomórészt falusi népességű, kétkezi munkán alapuló agrárállam korszerű ipari országgá válik, ahol fokozatosan a nem agrár- népesség kerül többségbe; olyan szakasz, amelyben a naturális és a fél­naturális gazdálkodás nagy részarányát az árugazdaság magas fejlettségi szintje váltja fel; amelyben a reformok és az útkeresés nyomán életerős, szocialista gazdasági, politikai és kulturális mechanizmus jön létre és fejlődik ki; olyan szakasz, amelyben az egész nép erejének megfeszítése, kemény munkája és alkotó szelleme révén beköszönt a kínai nemzet ha­talmas felvirágzása.” Világos, hogy itt is a legalább százötven esztendős múltra visszate­kintő kínai modernizációs, felzárkózási törekvések immár sokadik, reáli­sabb, kevesebb vágyakat tartalmazó, de még további konkretizálásra, ala­kításra szoruló megfogalmazásáról van szó. Aligha lehetne tagadni annak indokoltságát, hogy egy ilyen nagy és elmaradott, korábban a félgyarmati perifériához tartozó keleti országban, mint Kína, ahol a lemaradás már az eredeti felhalmozás, a hagyományos ipari forradalom idején nyilvánvaló volt, a szocialista építés kezdeti sza­kasza — úgy is fogalmazhatnánk: a szocialista építéshez elengedhetett e­13

Next

/
Thumbnails
Contents